délelőtt, miután egy, a jövőmet alakító esemény után fellélegeztem, jutalomképpen elmentem az árkádba megnézni a butlers áruházat, melyről többek között dolce vitánál olvastam.
természetesen meg is ajándékoztam magam néhány dologgal, vettem két mély tésztástányért, piroskockás (négyzetes) anyagszalvétát, és befőttesüvegeket. olyan méretben, amiben már régóta kerestem, de még a forgalmazó is azt mondta, h magyarországon csak a 0,5 literes létezik. örömmel konstatáltam, hogy nem!
a tésztástányért itthon azonnal felavattam.

már egy ideje foglalkoztat a karalábé, abszolút jogtalanul mellőzzük a konyhából. nem csak a zöldségleves egyik alkotórészeként jó, megállja a helyét főszereplőként is. nagy kedvencem, mikor egyszerűen csak belevágom a salátába.

ha nem akarunk fás gumóba ütközni, a piacon/zöldségesnél vegyük szemügyre; ha nincs rajta repedés, nedves tapintású, levelei épek, nem fonnyadtak és élénk színűek, akkor nagy valószínűséggel friss a karalábé. de 2-3 napnál ne tároljuk tovább hűtőben, a legjobb, ha még aznap felhasználjuk.

hozzávalók:
(2 személyre)

3 közepes karalábé (+1, amit megehetünk nyersen)
vaj
3 dl zöldségalaplé
2 dl tisztított víz
só, frissen őrölt fehérbors
kis tejszín

(kb 8 golyóhoz)
10 dkg kéksajt (rochfort, márványsajt)
kis marék dió

a karalábékat meghámoztam, és egyforma darabokra vágtam. kevés vajon néhány percig pároltam, majd felöntöttem az alaplével, és a vízzel. megfűszereztem, és fedő alatt készre főztem (kb 25-30 perc). botmixerrel pürésítettem, majd egy kis tejszínt kevertem hozzá.
a rochfortot villával szétnyomkodtam, hozzákevertem a darabosra darált diót, és vizes kézzel golyókat formáztam.

miután lefotóztam a levest, gyümölcsöskosaramban megláttam a körtéket. amúgy is kacérkodtam a karalábé-körte párosítással, így a rochfortos golyók mellett én körtedarabokat is vágtam a levesembe. nekem ez tette kerekké, de nélküle is nagyon finom.

minden napra egy jégkrém

nem gondoltam volna, hogy ennyi kreatív energiát ki lehet élni a jégkrém-készítésben. már tervezem a következő, komplementer-sorozatot (bazsalikomos eper, áfonyás barack)..
hasonlóan a folyékony eperhez, ez is a gyümölcs tálalásának egyik - nyári változata. viszont egy kis izgalmat visz bele, ha nem egymagában fagyasztjuk le a gyümölcsöt, hanem valamivel párosítva. fűszerrel, magvakkal, vagy egy másik gyümölccsel.
a körte-dió párost azt hiszem nem kell magyarázni, a ribizli piros színe pedig nagyon jól megy a sárgabarackéhoz.

jó ötlet azoknak az anyukáknak, akik szeretnék, ha csemetéjük több gyümölcsöt enne, gyermekük viszont ellenkező véleményen van.
vagy azoknak, akik nem szeretnek EEE-ket és műanyagot enni.
vagy azoknak, akiknek melegük van.

hozzávalók:

1 dl-es műanyag poharak
fapálcikák/kiskanalak/facsipesz fele - ez lett nálam

a körtéshez:
poharanként 3/4 db vilmoskörte
fahéj
méz

a sárgabarackoshoz:
poharanként 2 db barack
méz
ribizli

a gyümölcsöt összeturmixoltam egy kis mézzel, majd az adott díszítőelemekkel (dió/ribizli) felváltva a poharakba rétegeztem, közepükbe pálcikát szúrtam, és kb 3 órára a mélyhűtőbe raktam őket.
hideg vizet folyattam az oldalukra, így hamar kijönnek a műanyagpoharakból, amiket újabb ötletekkel, újabb jégkrémekhez használhatunk fel.

szeretek előre tervezni, de egyre inkább engedem be a váratlant is az életembe. régebben az előbbi nálam egy görcsös merevséggel párosult, amit hál' istennek kezdek levetkőzni, illetve lazulásba átfordítani.
(remélem, ezt a közvetlen környezetem is észleli, nem csak én..)
mert néha a legjobb dolgok akkor történnek, amikor nem számítunk rájuk. sokszor rádöbbenek, hogy mennyire sekélyes lenne az életem, ha minden úgy történne, ahogy azt ÉN tervezem. és - ha jobban belegondolunk - csak az előre nem láthatóra számíthatunk igazán..

ezek a tulajdonságok természetesen a piacozási szokásaimon is meglátszanak. sokszor előre kitalálom, megálmodom, érlelem a megfőzendő ételt, és ahhoz vásárolok; sokszor viszont csak elmegyek a piacra, kinyitom magam, befogadok, és a pillanatnyi állapotomnak megfelelően döntök. ma egyszerre éltem meg mindkettőt.

hazafelé jövet beugrottam a hunyadi téri csarnokba, mert gyunak fokhagymás tejben pácolt csirkemellet fogok kirántani vacsorára. egy nagyon érdekes figura szolgált ki, aki kérésemre, hogy a leggyönyörűbb melleket szeretném, egyrészt azzal a kérdéssel válaszolt, hogy "annyira szép legyen, mint mi ketten együtt?", másrészt közölte, hogy vele csak egy baj van.. ha jó vacsora, a reggelit is megvárja.. ezek után eső ide vagy oda, mosolyogva lejtettem kifelé, mikoris megakadt a szemem egy harsogó piros pritaminpaprika-halmon.. nem is bírtam ellenállni, és lelki szemeim előtt már meg is jelent az esti előétel.

amúgy is kerestem piros színű paprikát. egy elég tevékeny, pörgős időszak lezárásaként anita barátnőmmel szombaton az ellátóban rozéztunk, és vacsoráztunk ajvárt pirítóssal és sopszkával. akkor vágyam lett ajvárt csinálni, meg zakuszkát, meg muhammarát.. emiatt örültem meg nagyon a pritaminnak. viszont ezek a kisméretű, formás paprikák annyira imádni-, és töltenivalók, hogy nem dönthettem másként. a többit meg majd hamarosan..

egyébként ma teljesen mást terveztem, de tulajdonképpen gyönyörűen alakult minden, hiszen azt kánikulában kell csinálni (erre még lesz lehetőségem), ebben a hideg időben viszont kifejezetten jó volt a sütőt bekapcsolni. a sülő paprika illatáról meg ne is beszéljünk..

hozzávalók:

6 db pritaminpaprika
fetasajt (kb 2 dkg)
kéksajt (kb 2 dkg)
1-2 kanál tejföl (ízlés szerint)
fél marék durvára darált dió
fokhagyma




a paprikákat megmostam, levágtam a kalapjukat, és a kés hegyéval kikapartam a nagyon kicsi magházukat. sütőpapírral bélelt tepsiben 190°C-on (5-ös fokozat) 20 percig sütöttem őket (sütőtől függően 15-20 perc), a kalapjukat 5 perc után tettem melléjük.
közben a fetát egy kis tejföllel, apróra vágott fokhagymával és a dióval kikevertem. ugyanígy a kéksajtot is.
a megsült paprikákból kiöntöttem a sütés során keletkezett nedvességet, majd egy kiskanál nyelének segítségével megtöltöttem őket a sajtos keverékekkel. visszaraktam kalapjukat; esetleg lehet díszíteni egész dióval és/vagy valami fűszernövény levelével.

vásárláskor hajlamos vagyok több dolgot megvenni, mint amennyire szükségem van (ezt most élelmiszerre értem, bár..). mert jaj, milyen szép a padlizsán, óóóóde gyönyörű a cékla, milyen fantasztikus illata van a dinnyének, meg nehogymá' ne legyen otthon ilyen meg olyan gyümölcs. aztán szépen rámrohad. mert nem szeretek annál többet enni, mint amennyit a szervezetem kér. néhány kivételtől eltekintve már tudom, hol kell abbahagyni az evést ahhoz, hogy jól is lakjak, mégse egyem túl magam. viszont nem szeretek ételt kidobni sem. egyensúlyra törekszem. ezen a téren is.

mostanában kevesebbet vásárolok, és jól használom a maradékokat. kreatívkodom. erre tökéletes példa volt az 5 napos káli-medencei kiruccanásunk. lefelé menet bevásároltunk a másnapi gbt-re, valamint vettünk néhány alapdolgot.
apukám is lent volt vasárnapig, és paprikás krumplival fogadott. másnap gbt, estére pedig a maradék krumpliból krumplistésztát csináltam (én csak picit ettem, a gbt miatt). másnap a tészta másik feléhez kéksajtból, a maradék dió feléből és tejszínből szószt főztem, kedden pedig a nyársakra fel nem került pácolt és natúr zöldségből alkottam.




olajon megpirítottam a maradék lilahagymát és kaliforniai paprikát. a páclével együtt hozzáöntöttem a gombát és a zukkínit, apróra vágott fokhagymával és a kertben szedett kakukkfűvel ízesítettem. néhány perc alatt készre pároltam-sütöttem, a legvégén pedig hirtelen ötlettől vezérelve a duplán-maradék dióval sűrítettem (nagyon finom lett!). rizzsel és tzatzikivel tálaltam, valamint egy friss salátával, amihez apróra vágtam uborkát, paradicsomot, paprikát, hagymát, karalábét, sárgarépát. a végén összekevertem olívaolajjal, egy citrom levével és oregánóval.




a végén csak egy tejfölt és a maradék salátát kellett felhoznunk. nagyon jó érzés, hogy mindent felhasználtam, és változatos volt a menü. így szeretném folytatni a továbbiakban is. a kevesebb több..

múlt vasárnap találkoztunk néhányan ágiék csodálatos nyaralójában. gyuval előző nap érkeztünk a káli-medencébe, nekem az még egy nagy plusz volt, hogy onnan érkeztem, és oda tértem vissza (mivel ott töltöttük az időt szerdáig). a motoros-találkozó miatt ági javaslatára a hátsó úton közelítettük meg a találkahelyet, s bár szeretem a balaton mellett kanyargó utat is, ez most még jobban esett. aztán egy gyönyörű, vadregényes úton jutottunk fel a házhoz.

a teraszról fantasztikus kilátás nyílt a balatonra, a teraszra vezető lépcsőt kísérő levendulabokrok körül pedig temérdek mennyiségű lepke repkedett. hűsítőként duende citromfű-szörpjét kortyolgattuk, és nagy gyerekezések, valamint csacsogások közepette adtunk a gasztronómiának is persze..

előételnek duende fetás padlizsánkrémjét kentük kenyérre, valamint az általa hajnalban megsütött pogácsát eszegettük. aztán ági és "saját levében" csirkemellet, szűzpecsenyét, kukoricát és öklömnyi újfokhagymákat grillezett, én pedig zöldségnyársakat. ezt kísértük duende apró újkrumplisalátájával, anyahajó isteni mandulás karalábéjával, tejszínes-tormás sárgarápa-mártogatósával, és az általam készített diós-joghurtos-kéksajtos szósszal (100 g kéksajtot villával rusztikusra törtem , hozzákevertem fél pohár joghurtot és fél pohár tejfölt, valamint egy jó marék darált diót). desszertnek ági keksz alapú túrós-málnás sütit hűtött, trinity pedig epercharlotte-ot, és meggyes-mandulás browniet sütött.

az volt a benyomásom, hogy mindenki kitett magáért, mégsem estünk abba a hibába, hogy egy regimentnek való ételt sütöttünk-főztünk össze..
nagyon jól éreztem magam, és remélem, hogy ebből rendszert csinálunk! :)