avagy az ellentétek és a függőleges főzés

régebben nem értettem, hogy élhetnek egymás mellett az ellentétek (főként bennem). most viszont már kezdem kapisgálni, hogy csakis egymás mellett élhetnek, mint az érem két oldala. egyik nélkül nincs a másik, és annak igazából örülni kell, ha ezek az ellentét-párok bennünk is megvannak. egyszerre.

a lekvárfőzés hozta ismét felszínre ezeket a gondolatokat.. mert én egyrészt olyan nő vagyok, aki cipő-, és táskamániás, akinek fontos a külsőség, aki imád olasz és francia delikáteszekben vásárolni, akinek egyik kedvenc időtöltése délelőtt egy kávézó teraszán, vagy este egy szórakozóhelyen üldögélni, beszélgetni, aki szeret az andrássyn sétálni, és élvezi a nagyváros nyüzsgését.. másrészt szeret elvonulni az isten háta mögé, szeret egy szál lenvászon tunikában mezítláb közlekedni, és nem azzal foglalkozni, hogy kiszedte-e a szemöldökét. és egyelőre így szeretem. a két végletet élem meg, nem átmenetet választok.

szóval a lekvárfőzés. lekvárt főzni a nyugodt, "toszkánábanakarokélni" énem szeret (írói túlzás - most csináltam másodjára), ezért kicsit furcsa volt, hogy mégis a másik tette.. ez természetesen nem von le az értékéből (nagyon finom lett!), csak érdekes élmény volt.
mindig izgalmas kitalálni, hogy az éppen aktuális állapotunknak, és hangulatunknak melyik étel felel meg, és azt megfőzni. . ezért nem tudnék szakács lenni, és ezért nem vagyok tipikus háziasszony. hamvas béla jut eszembe erről, és a függőleges, analógiás gondolkodás. ha valaki (g)asztrológus módjára elemezné a napi főztömet, elég jó kis jellemrajzot rittyenthetne belőle. :)
nana vagyok, gasztromániás és függőlegesen főzök.

a filozófiai gondolatokkal átitatott eperlekvár




hozzávalók:

1 1/2 kg eper
20 dkg cukor (ez abszolút ízlés kérdése)
zselésítő (haas - 1 1/2 kg gyümölcshöz)




az üvegeket jól elmostam, majd egy nagy fazékban lassú tűzön kifőztem őket a fedelükkel együtt. utána konyharuhára tettem őket, és hagytam megszáradni.

az epret jó alaposan megmostam, kicsumáztam, és mindegyiket négyfelé vágtam, majd
egy nagy lábosban feltettem főni. alapvetően natúr szerettem volna elkészíteni, de miután túl folyósnak találtam, inkább tettem hozzá zselésítőt (ez most nálam kb 1 óra után következett be, egyébként a zselésítő hátán található leírás szerint érdemes eljárni). kb 5 perc múlva hozzáadtam a cukrot, elkevertem, majd további 5 percig főztem. az üvegek aljába tettem 1-1 kanál lekvárt, majd mindegyiket teletöltöttem. rácsavartam a tetejüket, s 10 percre fejjel lefelé fordítva pihentettem. ezután takarókkal jól körbebugyoláltam a lekvárokat, és másnap feltettem őket a polcra.

további eperlekvár tippeket olvashattok renátánál és duendénél.

azért nem kell megijedni, nem megyek át cukrászdába, de ezt még mindenképpen meg kellett sütnöm. olyan illatok áradtak a sütőből, hogy felvettem a "vendégfogadó" kategóriába.

chocolate chip cookies





hozzávalók:
(20 db, kb 6-6,5 cm átmérőjű sütihez)

100 g szobahőmérsékletű vaj
50 g kristálycukor
70 g nádcukor
1 tojás
160 g simaliszt
1/2 tk szódabikarbóna
1 csipet só
100 g jó minőségű csoki (nekem most milka chocolate dessert)
(1/2 tk vaníliakivinat)

egy tálban jól elkevertem a vajat és a cukrot. ezután hozzáadtam a tojást, és habverővel jó alaposan összedolgoztam (ilyenkor lehet hozzáadni a vaníliakivonatot is). egy másik tálban összekevertem a lisztet a szódabikarbónával és egy csipet sóval, majd ezt hozzáöntöttem a vajas keverékhez. hozzáadtam a kis darabokra vágott csoki nagy részét és jól összedolgoztam (villával, a végén pedig kézzel).
ezután egy éjszakára (ez lehet 1-2 nap is) alufóliával letakarva a hűtőben pihentettem (az ötletért köszönet pákosztos macskának).
a sütőt előmelegítettem 4-es fokozaton (180 °C).
két tepsit sütőpapírral béleltem. a masszából kézzel kb 2,5-3 cm átmérőjű golyókat formáztam, a sütőpapírra raktam, majd tenyérrel lelapítottam őket. belenyomkodtam a maradék csoki darabkáit, majd 8-10 percig sütöttem őket. akkor van kész, ha a teteje is egy kicsit már megpirult, de vigyázzunk, nehogy az alja odaégjen (emiatt érdemes feljebb rakni a sütőben).
miután kivettem őket, még kb 2 percig pihentek a tepsiben, utána pedig átraktam egy tányérra, hogy kihűlhessenek. légmentesen lezárható edényben kb 5 napig eláll.




a delicious magazine receptjét vettem alapul.

avagy a cheesecake metamorfózisa

lehet, hogy van két kategória a gasztrománok körében.. lehet, hogy vannak olyanok, akik mindig csodálatosat alkotnak, és nem rontanak el semmit. de biztos, hogy vannak olyanok is, akik néha elrontják főztjüket, amit vagy kihajítanak, vagy új csodát kreálnak belőle. én mindenképpen a második kategóriába tartozom. és igen, volt olyan, hogy könnyzápor közepette söpörtem a kukába a félresikerült mittudoménmit, de egyre gyakrabban veszek erőt magamon, és alkotok valami mást az elrontott ételből.

igen, most is ez történt.. mentségemre legyen mondva, mostanában kezdtek el igazán foglalkoztatni a torták, sütemények, és még nincs túl nagy tapasztalatom a témában.
de továbbra is lelkes vagyok, és alkotom meg az általam kinézett recepteket.

ezt a joghurtos cheesecake receptet a szülinapomra kapott paul gayler : pure vegetarian c. könyvben találtam, és természetesen rögtön megtetszett. akadályozó tényezők persze voltak: egyrészt mint már említettem, nincs nagy tapasztalatom etéren, másrészt nem pontosan tudom, hogy mi az a double cream, és azt honnan szerezzek be.. ennek ellenére gondoltam, hogy megpróbálom, és helyettesítem habtejszínnel. emiatt, meg a joghurt híg állaga miatt viszont nem szilárdult meg a hűtőben. tőlem teljesen szokatlan módon nem volt érzelmi kitörésem, nem csüggedtem el, hanem átraktam a mélyhűtőbe. az első kóstolás 1 óra mélyhűtés után következett be, egy jó kis semifreddo állaggal. a következő pedig tegnap este, miután egy teljes hétvégét pihent a jeges dobozban (de csak azért annyit, mert nem voltunk itthon..). parfé-szerű édesség.

joghurtos cheesecake-parfé




hozzávalók:
(egy 22 cm-es tortaformához)

75 g vaj
180 g keksz (győri teljes kiőrlésű, mézes keksz)
50 g cukor
250 g jó minőségű krémsajt
250 ml sűrű joghurt
175 ml double cream - nekem habtejszín




a kekszet kedvenc gépemmel ledaráltam, majd összekevertem a közben megolvasztott vajjal. még melegen egy kapcsos tortaforma aljába nyomkodtam, és betettem a hűtőbe 2 órára.
egy nagy tálban addig kevertem a krémsajtot, a cukrot, és a joghurtot, míg sima nem lett. egy másik tálban felvertem a habtejszínt, majd óvatosan a másik keverékhez öntöttem, és kézi habverővel egyenletes állagúra kevertem. rásimítottam a keksz-alapra, és elvileg 1 óra hűtőben való pihentetés után fogyasztható lett volna.. mivel ez most nem jött össze, én még átraktam a mélyhűtőbe, és fagyiként fogyasztottuk.

eperrel nagyon finom!

nem recept. mégcsak nem is ötlet. a gyümölcs tálalásának egyik változata.





egy jó maréknyi epret megmostam, a zöldjét le(ki)szedtem, és összeturmixoltam. annyira jó arányban volt jelen az édes és a savanyú, hogy se mézzel, se citrommal nem kellett dúsítanom.
előtte persze jól elgondoltam, hogy akkor majd egy kis bazsalikommal, vagy balzsamecettel adom meg a pikantériáját.. de nem kell.. olyan jól ki van ez találva, hogy semmi nem szükséges hozzá.

ha éppen nincs kedvünk "csak úgy" magában eszegetni, igyuk meg!

gyerekkoromban kedvenc műsoraim a főzős műsorok voltak - ezt már említettem. azt viszont még nem, hogy emellett bújtam a lakberendezési lapokat.. 13 évesen komplett tervem volt a leendő lakásom kialakításával kapcsolatban.
több helyen laktam már, és mindig nagy örömmel alakítgattam az adott tereket. nem egyszerre, hanem fokozatosan. mindig egy-egy újabb ötlettel, átrendezéssel, tárggyal lett gazdagabb és teljesebb.

ezen a téren is ugyanúgy működöm, mint a gasztronómiával kapcsolatban. alapvetően szívből és lélekből főzök, intuitívan, de nagy hatással vannak rám szakácskönyvek, oldalak, szakácsok.
alapvetően szívből és lélekből lakberendezek, intuitívan, de nagy hatással vannak rám szakkönyvek, lapok, weboldalak..

van egy erős gyanúm, miszerint aki megszállottja a gasztronómiának, az konyhamániás is (azon túl, hogy imádja a piacokat, lefekvés előtt szakácskönyveket búj, és bazsalikommal álmodik..). ezért szeretném megosztani hasonló érdeklődésű társaimmal azokat az oldalakat, amikre ma bukkantam rá (a tartelette blog olvasása közben).
jó böngészést mindenkinek!





(a képet a livingetc oldalán találtam)




és hol főzök én? még néhány hónapig itt..








12 komment

Címkék: bla

süti beállítások módosítása