délelőtt, miután egy, a jövőmet alakító esemény után fellélegeztem, jutalomképpen elmentem az árkádba megnézni a butlers áruházat, melyről többek között dolce vitánál olvastam.
természetesen meg is ajándékoztam magam néhány dologgal, vettem két mély tésztástányért, piroskockás (négyzetes) anyagszalvétát, és befőttesüvegeket. olyan méretben, amiben már régóta kerestem, de még a forgalmazó is azt mondta, h magyarországon csak a 0,5 literes létezik. örömmel konstatáltam, hogy nem!
a tésztástányért itthon azonnal felavattam.

már egy ideje foglalkoztat a karalábé, abszolút jogtalanul mellőzzük a konyhából. nem csak a zöldségleves egyik alkotórészeként jó, megállja a helyét főszereplőként is. nagy kedvencem, mikor egyszerűen csak belevágom a salátába.

ha nem akarunk fás gumóba ütközni, a piacon/zöldségesnél vegyük szemügyre; ha nincs rajta repedés, nedves tapintású, levelei épek, nem fonnyadtak és élénk színűek, akkor nagy valószínűséggel friss a karalábé. de 2-3 napnál ne tároljuk tovább hűtőben, a legjobb, ha még aznap felhasználjuk.

karalábékrémleves diós-kéksajtos golyókkal




hozzávalók:
(2 személyre)

3 közepes karalábé (+1, amit megehetünk nyersen)
vaj
3 dl zöldségalaplé
2 dl tisztított víz
só, frissen őrölt fehérbors
kis tejszín

(kb 8 golyóhoz)
10 dkg kéksajt (rochfort, márványsajt)
kis marék dió

a karalábékat meghámoztam, és egyforma darabokra vágtam. kevés vajon néhány percig pároltam, majd felöntöttem az alaplével, és a vízzel. megfűszereztem, és fedő alatt készre főztem (kb 25-30 perc). botmixerrel pürésítettem, majd egy kis tejszínt kevertem hozzá.
a rochfortot villával szétnyomkodtam, hozzákevertem a darabosra darált diót, és vizes kézzel golyókat formáztam.

miután lefotóztam a levest, gyümölcsöskosaramban megláttam a körtéket. amúgy is kacérkodtam a karalábé-körte párosítással, így a rochfortos golyók mellett én körtedarabokat is vágtam a levesembe. nekem ez tette kerekké, de nélküle is nagyon finom.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr843553989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegasztromania 2009.07.03. 15:59:00

izgatja a fantáziámat a karalábélevél, úgyhogy megfogadom a tanácsodat, ez a töltött karalábélevél nagyon jól hangzik!

a rebarbarafagyiról pedig mindenképpen számolj be!! :)
még nem dolgoztam rebarbarával, úgyhogy egyéb ötleteket is szívesen fogadok! :)

Márta 2009.07.03. 15:59:00

Márta néven hozzászóló Józsa Márta :)

Márta 2009.07.03. 15:59:00

csak úgy mondom: a karalábé levele nagyon finom fűszere a levesnek magának; a töltött karalábénak is, laskára vágva szoktam bőven beledobálni. a zöldséges kezére kell csapni, mert különben kidobja, holott az jár az élvezethez. No és még egy kipróbált idea: karalábélevélbe töltött bármi, mondjuk egy sajtos-gombás töltelék sem utolsó.
végül: nagy mennyiségű rebarbarafagyi gyártásában vagyok épp, beszámolok. beszámoljak :)?

Mindennapi Manna 2009.07.03. 15:59:00

Azok a pöttyök a leves tetején...

vegasztromania 2009.07.03. 15:59:00

"saját levében", azt nem lehet elfelejteni :)

Flat Cat, trinity, köszi :)

ági, szerintem nyílik majd más helyen is, csak győzzük kivárni!

bendegúz, nekem is veszélyes, mert megeszem főzés közben :)

Bendegúz 2009.07.03. 15:59:00

Általában nyersen felfalom, de ezt a receptet feltétlenül kiprobálom :)

Ági, aki főz 2009.07.03. 15:59:00

A Butlers tényleg nagyon jó, kár, hogy csak egy helyen van.

A karalábé, hát nekem sem a top 5 zöldség között van, pedig igazából kár érte, ha jobban belegondolok.

trinity 2009.07.03. 15:59:00

Nagyon izgalmasat főztél!!!A fotó pedig... még a legelvetemültebb "antikaralábésok" is bekanalaznák:))))

"saját levében" 2009.07.03. 15:59:00

Emlékszel Anyahajó karalábéjára a balatoni gbt-n? hmmm...

Flat Cat 2009.07.03. 15:59:00

Ismét egy étel, amit hamarosan meg kell főznöm! :)
(mondjuk holnap... :D )

harmony 2009.07.03. 15:59:00

Less be hozzám meglepiért!
süti beállítások módosítása