pénteken én is nekiveselkedtem, és elkészítettem életem első, de bőőőven nem utolsó sorbet-jét. mint minden első receptnél, próbáltam követni a receptben leírtakat, ez önbizalmat ad, és azán már magamtól kotyvasztok, emlékezetből, intuícióimat követve. ami megdöbbentett, az a cukor mennyisége volt. kicsit kevesebbet raktam bele, de még így is soknak bizonyult. sajnos fehércukrot használtam hozzá, pedig nádcukrot, és mézet fogyasztok.. de előbbit a színe miatt nem akartam, az utóbbi meg elfogyott. úgyis van még pár ötletem, majd jól kikísérletezem az arányokat!

mentás-vodkás citromsorbet




hozzávalók:
(2 személyre - mivel ez próba volt, nem akartam többet)

100 ml citromlé (kb 3 citrom)
100 ml víz
100 g cukor (a recept ezt írja, szerintem elég a fele is, majd a nyár folyamán kikísérletezem)
vodka
mentalevelek



a vízből és a cukorból szirupot főztem (kb 5 percig melengettem a tűzhelyen), és 15 percig hagytam, hogy kicsit kihűljön. ezután hozzákevertem a citromok levét, egy löttyintésnyi vodkát (nem szabad, hogy sok legyen, mert nem fagy meg), és a kis darabokra vágott mentaleveleket. egy kis műanyag tálban beraktam a mélyhűtőbe a maradék vodka mellé, és félóránként megkevertem, míg kész nem lett (pár óra).
egy-egy fél citromnak kiszedtem a belsejét, levágtam az alját, és abban tálaltam.
(meg rohangáltam a kert és a konyha között, mert ezt nem könnyű mutatvány fotózni..)

(jamie oliver körtesorbet-receptjét vettem alapul)

Szólj hozzá!

Címkék: édes

mostanában kering a gasztrobloggerek körében (is) ez a játék.
én fűszeres eszter ajándékát fogom megkapni 1 éven belül.
a játékszabályok:

1. csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
(nem feltétlenül gasztro-ajándékról lesz szó.. ;)
3. az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. cserébe előre kell "fizetni", mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis ők maguk is megajándékoznak három embert.

várom a jelentkezőket a kommentben, akik ajándékra vágynak tőlem, és kérem őket, küldjék el címüket e-mailben!
:)

6 komment

Címkék: játék bla

minestronét először como-ban ettem egy kolostorban 17 évesen. nem azért ott, mert apácának készültem volna, hanem mert egy 11 napos olaszországi osztálykirándulás első állomásaként szerzeteseknél szálltunk meg. vacsorára minestrone volt, és paradicsomos spaghetti. csodálkoztam, hogy mi az az uborka-féleség a levesben, meg hogy mennyi zöldség van benne a mi leveseinkhez képest. azonnal beleszerettem, mint ahogy a spaghettibe is.

kora nyári minestrone




a minestrone akkor igazi, ha olyan zöldségekből készül, amiknek szezonja van, amiket a piacon kapni.

hozzávalók:
(4 személyre)

1 kisebb negyedelve szeletelt zukkini
2-3 nagy marék zöldborsó
1 félkarikára vágott sárgarépa
1 fej aprított főzőhagyma
néhány gerezd fokhagyma finomra aprítva
1 szeletelt zellerszár
1 kis fej karalábé darabokra vágva
1 félkarikákra vágott paprika
néhány szelet erős paprika (zöld)
1 konzerv lucullus paradicsom
két nagy marék spenótlevél jól megmosva, és nagyobb darabokra vágva
1 pohár száraz vörösbor
zöldség alaplé
1/2 csokor bazsalikomlevél (kb, a kertből szedtem)
só, bors
olívaolaj
bucatini tészta
parmezán



felforrósítottam az olívaolajat, majd kis lángon a hagymát, fokhagymát, sárgarépát, borsót, karalábét, zellert, paprikát, erős paprikát, és a bazsalikom apróra vágott szárát 15-20 percig lassan, félrehúzott fedővel pároltam. sóztam, borsoztam. utána hozzáadtam a zukkinit, a paradicsomot, és a vörösbort, majd újabb 15-20 percig főztem. ezek után hozzákevertem a spenótot, a bazsalikomleveleket, és annyi alaplevet, hogy sűrű legyen a leves. beletördeltem a bucatinit, és addig rotyogtattam, amíg a tészta meg nem főtt. tálaláskor reszelt parmezánt, és bazsalikomlevelet adtam hozzá.

szerettem volna spárgát, és édesköményt is tenni bele, de az előbbit elfelejtettem, az utóbbi pedig nem volt a zöldségesnél.

nemcsak bucatinivel szoktam készíteni, hanem nagyon pici krumpligombócokkal.

(jamie oliver minestrone-receptjét vettem alapul)

pénteken a zagar koncert után a sark-kertben kötöttünk ki. nagyon éhes voltam, s tócsnit ettem fokhagymás tejföllel. annyira ízlett, hogy másnap azt csináltam ebédre barátnőmnek Pannikának, félpályáról gólt lövő betonhátvéd Gyunak, erről dokumentációt készítő Szasnak, és persze jómagamnak. természetesen ismét megszállt az ihlet, gasztro-múzsám homlokon csókolt, és fülembe súgta, hogy esetleg kipróbálhatnám tökkel és répával. teljesen felvillanyozódtam, és elslattyogtam vásárolni.

tökös tócsni




hozzávalók:

6-7 krumpli (ez most újkrumpli volt)
1 kis tök
2 répa
2 hagyma
1 fej új fokhagyma
2 tojás
liszt (teljes kiőrlésű tönkölyliszt, és "sima" fele-fele arányban)
1 csokor petrezselyem
só, bors

tejföl
esetleg reszelt sajt

a krumplikat és a tököt jól megmostam (a belsejét kivájtam, de nem hámoztam meg), a répákat megpucoltam. ezeket segítő manó a reszelő nagy lyukán lereszelte. addig én a hagymát, a fokhagyma felét, és a petrezselymet robotgéppel felaprítottam. a lereszelt zöldségeket jól kinyomkodtam, hozzáadtam a hagymás cuccot, sóztam, borsoztam, hozzákevertem a tojást, és kb 8 kanál lisztet. tenyérnyi, vékony lepényeket formáztunk, és kisütöttük. fokhagymás tejföllel, és hagymás-bazsalikomos paradicsomsalátával ettük.

fűszeres eszternél olvastam egy bejegyzést, ami nagyon megmelengette a szívemet!

http://fuszereslelek.blogspot.com/2008/05/vilagkozepen-jartam-vegat-ettem.html

Szólj hozzá!

Címkék: bla

süti beállítások módosítása