a gasztronómia nem az egyetlen mániám, többek között az asztrológia is érdekel. nem az újságokban olvasható, "mileszvelemholnap", horoszkópnak álcázott elemzésekre gondolok, hanem az igazi asztrológiára. ami tulajdonképpen nem más, mint analógiás, függőleges gondolkodás, önismeret.

egyesítve ezt a két kedves elfoglaltságomat, egy 12 részes sorozatot írok-gondolok-főzök, havonta az aktuális jegyet alapul véve. alapgondolatom az, hogy a jegyeket, mint archetípusokat vizsgálom, és a növények szintjén, az adott archetípusnak megfelelő zöldségekből, gyümölcsökből állítok össze egy menüt.
(vagyis ezek az ételek nem arról szólnak, hogy mit egyen egy bak, hanem maga az étel bak-jellegű.)
alapvetően a kossal szerettem volna kezdeni (az állatöv első jegye), de nem bírok március végéig várni. :) a számozásnál viszont az eredeti sorrendet követem, ezért kezdődik a sorozat a 10es számmal.

nagyon hosszadalmas lenne most mindent leírni a bak archetípusáról, de egy pár szót azért fontosnak tartok.

december 22. és január 20. között a nap a zodiákus tizedik jegyén, a bakon halad keresztül. megszületik a fény.
ez a jegy a határok, és szabályok jegye. az élet gyakorlati oldala kerül a középpontba. a bak kis lépésekkel éri el célját. ennek elérése érdekében saját vágyairól is lemond. nem akarja legyőzni az anyagot, inkább vele együtt kíván felemelkedni. nem az érzéseire hallgat, a kiszámíthatatlanságot nehezen viseli. a közösség fontosabb számára, mint az egyén.
a bennünk lévő bak megmutatja félelmeinket, és bármilyen rosszul is hangzik, ezáltal jó esélyünk van a mélységek megtapasztalására,és az érésre. ha megtaláljuk a határt saját elvárásaink és a kollektív mértékek között, akkor individuummá válunk a társadalmon belül.
növényei többek között a zeller, a cékla, a kömény, a dió, a mák, az aszalt gyümölcsök, és az orbáncfű. ezekből a következő menüt találtam ki:

céklasaláta zöldalmával, szárzellerrel, és édesköménnyel
mákos panna cotta borban párolt aszalt gyümölcsökkel
orbáncfű tea - mely ezeken a téli napokon különösen jó depresszió ellen

céklasaláta zöldalmával, szárzellerrel, és édesköménnyel




a történethez hozzátartozik, hogy eredetileg mást terveztem, de tegnap egy régebbi cucina moderná-t lapozgattam, és megakadt a szemem egy fotón, amin sonka-carpaccio volt látható, de úgy nézett ki, mintha cékla lenne. beindult a fantáziám, és megcsináltam a vega változatát.
(egyébként, ha jól emlékszem, morzsókánál olvasható egy cékla-carpaccio recept.)

hozzávalók:
(személyenként)

1 kisebb fej cékla - krumplihámozóval szeletekre vágva
fél zöldalma - vékony szeletekre vágva
fél szárzeller - feldarabolva
néhány szem dió
édeskömény zöldje
egész fehér, és zöld bors
olívaolaj
fél citrom leve

a hozzávalókat egymásra rendeztem, megfűszereztem, és meglocsoltam olívaolajjal, és a citromlével.



mákos panna cotta borban párolt aszalt gyümölcsökkel




hozzávalók:
(4 személyre)

500 g tejszín
50 g méz
világos zselatin
2-3 ek. egész mák
aszalt vörösáfonya
aszalt szilva
száraz vörös bor
1 kk. balzsamecet

a tejszínt megmelegítettem, és kb 8 percig főztem lassú tűzön a mézzel. utána hozzákevertem a mákot, valamint kb. másfél zacskó zselatint, és még 1 percig kavargattam. kis tálkákba öntöttem, s miután kihűltek, a hűtőben tartottam fogyasztásig.
egy kis vörösborba balzsamecetet öntöttem, forraltam egy kicsit majd hozzákevertem egy kiskanál mézet, és beetettem az aszalt gyümölcsöket.



(felhasználtam saját tanulmányaimat, valamint brigitte hamann: a tizenkét archetípus, és dr. dubravszky lászló - dr. eörssy jános: a tradicionális asztrolóia tankönyve c. könyveket.)

vegasztromania 2007. december 22.

mézeskalács

illetve hamis mézeskalács.. mivel ajándékként, és dekorációként szoktam felhasználni az elkészült mézeskalácsokat, a legegyszerűbb verziót szoktam megsütni. ill. szoktuk, mert ez az egyik hagyomány a családban, hogy pár nappal karácsony előtt hugaimmal sütünk egy délutánon keresztül.



hozzávalók:

1. rész
4 egész tojás
34 dkg porcukor
4 ek. langyos méz
5 dkg vaj

2. rész
75 dkg liszt
1 cs mézes fűszerkeverék
2 ek. szódabikarbóna

a díszítéshez

ehető sütidíszek - ázsia bolt
tojássárgája
cukorral felvert tojásfehérje
esetleg mogyoró, mandula, mazsola

robotgéppel összekeverjük az 1. rész hozzávalóit, majd egy másik tálban a 2 rész hozzávalóit (ezt csak kézzel). utána összegyúrjuk a két komponenst, és letakarva 1 éjszakán át pihentetjük a hűtőben. másnap lisztezett deszkán átgyúrjuk, kinyújtjuk, és különböző formákat gyártunk. megkenjük tojássárgájával, és díszítjük. előmelegített sütőben vajazott tepsiben pár perc alatt kész!

vikit általános iskola óta ismerem. nyáron volt az esküvője, és tőlem egy ebédet kaptak nászajándékba, amit most hétvégén sikerült megejteni. egy határozott kérése volt, hogy legyen hús.

kezdő vegetáriánusként elég elvakult voltam: "én nem nyúlok húshoz!", "az én konyhámban egy edény sem érhet húshoz!". aztán megismertem gyut, és rájöttem, hogy a tolerancia elengedhetetlen. ő húsevőként elfogadta, hogy főleg vega kaják lesznek terítéken, én pedig próbálok odafigyelni, hogy amit lehet, kétféleképpen főzzek, valamint időnként abszolúte húsos ételt főzök, ez nálam egyfajta udvarlás.

ez az ebéd is tulajdoképpen arról szólt, hogyan lehet minden igényt egyszerre, és nagy erőfeszítések nélkül kielégíteni. egyátalán nem okozott gondot befűszereznem a húst, sőt kifejezetten élveztem, hogy alkotok, és senkinek nem volt hiányérzete (csak eleinte máténak, viki férjének, mivel megígértem, hogy sütök házikenyeret, de nem fért bele..).

a menü:

egyben sült, fűszeres karaj
póréhagyma sajtos besamelmártással
krumpli-gratin
saláta






egyben sült, fűszeres karaj

a sült húshoz a karajt vettem. itthon megmostam, kis zsebecskéket vágtam a kés hegyével, és fokhagymagerezdeket dugdostam a hasítékokba. aztán sóval, és az ázsia boltban kapható steak pác fűszerkeverékkel jó alaposan bedörzsöltem. ebben a fűszerkeverékben azt szeretem, hogy nagyobb darabokban vannak benne a szárított fűszerek, néha vajas kenyérre szórok belőle, és úgy is nagyon finom.
ezután serpenyőben, olajon (vagy zsíron, nekem az elég durva lett volna..) megsütöttem minden oldalát, kérgesítettem. a húst terracotta tálba tettem, olajat, és száraz, fehér bort öntöttem mellé, valamint negyedekre vágott hagymát, és fokhagymagerezdeket. aztán megsütöttem.



póréhagyma sajtos besamelmártással

3 póréhagymát megtisztítottam, és kb 25-30 cm hosszúra, és kb 3-4 mm széles csíkokra vágtam, majd beleszórtam a kivajazott kerámia sütőtálba.
a besamelhez olívaolajat, és vajat hevítettem, rászórtam kb. 2-3 ek. tönkölylisztet, kicsit pirítottam, aztán sűrű kevergetés mellett apránként hozzáöntöttem a tejet (érzésre). mikor forrni kezdett, hozzákevertem a 20 dkg reszelt sajtot, és egy kis fehérborssal, őrölt szerecsendióval ízesítettem. 5 perc múlva levettem a tűzről, és egy 1 dl tejföllel elkevert tojássárgáját adtam hozzá. a mártást ráöntöttem a póréhagymára, és ment a hús fölé sülni.

krumpli-gratin



a gratin mostanában nálam abszolút favorit! attól függően, hogy mi van itthon, vagy mire vágyom, válogatom össze a hozzávalókat. ez most a legegyszerűbb változat. 4-5 szem krumplit meghámoztam, és nagyon vékony szeletekre vágtam. sütőpapírt raktam a csatos süteményformába, meglocsoltam olívaolajjal, és leraktam az első sort. aztán sóztam, őrölt borssal, szeletelt fokhagymával fűszereztem, valamint reszelt parmezánnal szórtam meg, és újra pár csepp olívaolajat öntöttem rá. ezt addig folytattam, míg volt krumpli. a tetejére parmezánnal elkevert zsemlemorzsát szórtam, és egy kis olívalajjal locsoltam meg. ezután jött a bűvészmutatvány, 3 tálat beügyeskedni a sütőbe.. de sikerült, és majdnem teljesen egyszerre lettek készen.

saláta

nem spiráztam túl a dolgot, salátakeveréket használtam, paradicsomot, piros kaliforniai paprikát, és lilahagymát raktam bele. olívaolajat öntöttem rá, és citromot, valamint balzsamecetet raktam az asztalra, ki mit kíván.

utószóként csak annyit, hogy "milyen kenyér?" :)

vegasztromania 2007. december 08.

sajtfondü

szokásos december eleji (mikulás/télapó/befana tiszteletére) partymon idén sajtfondü volt a vacsora. mivel még sosem készítettem, utánaolvastam, és az információ-áradatból végül a következő recept formálódott ki.
alapvetően személyenként 25 dkg sajttal, és 1 dl száraz fehér borral kell számolni. mi a végére 10en lettünk, ezt előre látva nem a fondü volt az egyetlen attrakció, csináltam egy nagy adag salátát, és sütöttünk csirkecombot is.
A sajtfondühöz száraz fehér bort kell inni, vagy meleg teát, más cukros italoktól ugyanis a sajt gombóccá alakul a gyomrunkban, és az nem biztos, hogy olyan jó..




hozzávalók:

nem volt kedvünk messzire menni, így a közeli boltban vettünk meg mindent. bár úgy tűnt, elég nagy a sajt-választék, az eredetileg kitervelt comté, és a beaufort sajt
egyike sem volt. kompromisszumot kötöttünk, és megkérdeztük az eladót, hogy mit szoktak fondühöz vinni. a felsoroltakból végül is ez a három sajt lett a végleges összetevő.

50 dkg ementáli
50 dkg cheddar
30 dkg brie
5 dl száraz fehér bor
1 dl cseresznyepálinka
1 nagy fej fokhagyma
fehér bors
szerecsendió
gyömbér
2 ek kukoricakeményítő






előkészületek:

a héten megsütöttünk három kenyeret: egy simát, egy chiliset, és egy diósat, amit a party reggelén kockákra vágva hagytunk megszáradni.
valamint előrelátóan az asztalt csomagolópapírral borítottuk a lecsöpögő sajt ellen védekezve (és nagyon jól tettük, megkönnyítette a takarítást!).

a nagy mennyiség, és a kicsi fondü-tál miatt először egy nagyobb lábosban készítettem el, aztán három részletben szedtem át a spirituszláng fölött melegedő fondü-tálba.
fokhagymával bedörzsöltem mindkét edény belső falát, majd a bort felmelegítettem annyira, hogy forró legyen, de ne forrjon. beletettem a lereszelt sajtokat, és 3 segítőmmel felváltva türelmesen kevergettük, míg el nem kezdett homogenizálódni az anyag. az olvadó sajtmasszába reszeltem a maradék fokhagymát, egy kis gyömbért, egy kis szerecsendiót, és fehér borssal ízesítettem. ezután a cseresznyepálinkába belekevertem a kukoricakeményítőt, és ezt is a masszához adtam. 1-2 perc múlva pedig már lehetett a villákra szúrt kenyérkockákat, és zöldalma darabokat mártogatni.

1 komment

Címkék: vacsora lakto

olívaolaj

nagyon szeretem az olívaolajat, de most nem a gasztronómiai, hanem egy teljesen más felhasználásáról szeretnék írni.

tudjuk, hogy telítetlen zsírsavai megvédik az érrendszert a meszesedéstől, megakadályozzák a zsírok lerakódását az erekben, és erősítik az izomsejteket, valamint kifejezetten előnyös az érrendszeri megbetegedések, a trombózis és a magas vérnyomás megelőzésére. az olívaolaj nagy mennyiségű antioxidáns hatású természetes tápanyagot is tartalmaz (E-vitamin és polifenolok). az olívaolaj, különösen az extra szűz olívaolaj használata képes csökkenteni a sejtek oxidációját és a "rossz" koleszterin szintjét, így segít megvédeni az emberi szervezetet a szabad gyököknek nevezett káros vegyületek hatásaitól.
(forrás: net-doktor)

ezen kívül azt is tudjuk, hogy testápolónak is tökéletes, de amit talán csak kevesen, hogy a fogaink, és szánk ápolására is csodálatosan hat. minden reggel, fogmosás előtt egy teáskanálnyi olívaolajat vegyünk a szánkba, és öblögessünk vele (zubogtassunk) néhány percig, majd köpjük ki. akkor csináltuk jól, ha a kiköpött olaj színe fehér.

fantasztikus tisztító hatása van (eltünteti a lerakódásokat a nyálkahártyáról), és nem csak a szánkban, hanem a szervezetünkben is kifejti jótékony hatását. a nyálkahártyán keresztül ugyanis a méreganyagok kiválasztódnak.

vigyázat!! lenyelni nem szabad, mert az öblögetés végére tele lesz méreganyaggal! valamint a mosdókagylót is fertőtleníteni kell.

almaecet

az almaecet csodaszer, erről már több könyvet is írtak.
én legelőször fogyókúrás, illetve tisztító hatásairól hallottam, és azért kezdtem el almaecetes vizet inni. egy horvátországban élő ismerősöm mesélte, hogy ott a nők egész almaecetes-vizes üvegekkel járkálnak, és intézik a dolgukat, vagyis egy nap alatt megisznak egy jó nagy adagot. ez jól hangzik, de egy dologra azért ügyeljünk, a lehelletünk nem lesz a legjobb tőle.. így leginkább a reggeli, és esti, fogmosás előtti fogyasztás mellett voksolok.. használata nagyon egyszerű: egy pohár vízbe rakjunk 1-2 evőkanál almaecetet, egy kis mézet, és igyuk meg.

találtam néhány érdekes tudnivalót az almaecetről:
"szinte minden anyagcsere-folyamatnál ecetsav jön létre köztes termékként. az ecetsav közreműködése nélkül sem zsírokat, sem a szénhidrátokat nem tudnánk megemészteni, tehát életképtelenek volnánk. szervezetünknek napi mintegy 100 g ecetsavra van szüksége az összes anyagcsere-folyamat működéséhez.
az ecet hozza csak igazán lendületbe az anyagcserénket. rendszeres fogyasztása felgyorsítja az emésztést, elősegíti a táplálékkal felvett zsírsav felhasználását, és az energia-kivonást a szénhidrátokból.

az ecet serkenti a nyáltermelést is, márpedig a nyálnak két nagyon fontos feladata van: először is folyékonyabbá teszi a táplálékot, hogy az könnyebben haladhasson, ezen kívül amilázt tartalmaz, egy enzimet, amely már a szájban elkezdi elemeire bontani a keményítőt. csak ebben a formában, egyszerű cukorként képes a vékonybél felvenni és a szervezet többi részébe szállítani a keményítőt, így tudja a szervezet hasznosítani az olyan élelmiszereket, mint a kenyér, liszt, burgonya vagy a rizs.

az almaecet hatása, hogy tisztítja a szervezetet, megakadályozza, hogy a böjtölés alatt ásványianyag-, mindenekelőtt káliumhiány alakuljon ki. az almaecet hatékonyan segíti a kiválasztó szervek (belek, tüdő, bőr, vese) munkáját, amikor eltávolítják a mérgező salakanyagokat a szervezetből."
(www.fogyokurak.hu)

bár egy fogyókúrás oldalon találtam, nemcsak ahhoz jó, általános érzetünk lesz jobb az almaecettől.

süti beállítások módosítása