előző postomban írtam arról, hogy a piknik nekem leginkább a szabadban grillezést jelenti. most viszont direkt olyan ételeket készítettem, amiket magunkkal kell vinni, majd valami csodálatos helyen megenni.



olasz ételeket sütöttem, egyrészt egyik kedvenc konyhám remekei, másrészt lélekben készülök a nyárra.
kiinduló ötletem az volt, hogyan lehet úgy szendvicset vinni magunkkal, hogy ne áztassa szét a paradicsom a kenyeret, ne fonnyadjanak el benne a salátalevelek, és ne melegedjen fel a sajt.

ezen a ponton villant át agyamon a calzone, ami ugyan forrón jó, de én személy szerint imádom a hideg pizzát, és ez az étel megfelel a támasztott követelményeimnek.

másik ötletem egy nagyon könnyen összeállítható, ám annál finomabb sütemény, a bustrengo volt, melyet egy kicsit nyáriasítottam. nagyon strapabíró, nem sínyli meg az utaztatást.

bár a fotózás a kertemben történt, reményeim szerint nemsokára itt is realizálódik.. piros kereszttel jelöltem a helyet, ahol terveim szerint a piknik-pokrócunk lenne :)


a kép innen való.

calzone




hozzávalók:
(4 calzonéhoz)

a pizzatésztához:

50 dkg liszt
1 csomag szárított élesztő
kb 3 dl meleg víz

1 csipet cukor

a belsejébe:

10 koktélparadicsom
2 nagy fej gomba
lilahagyma
mini mozarella-golyók
bazsalikomlevelek
olívaolaj
só, bors

egy nagy tálban összekevertem a lisztet, a szárított élesztőt, a sót, és a cukrot. a közepére mélyedést csináltam, és oda kezdtem el adagolni a vizet, miközben másik kezemmel folyamatosan kevertem a lisztes keverékhez. összegyúrtam a tésztát, és még egy pár percig dagasztottam. beliszteztem alatta, felette, és konyharuhával letakarva 2 órán keresztül kelesztettem (lehet tovább is, a 2 óra a minimum). utána átgyúrtam, négyfelé osztottam, és még kelesztettem kb 20 percet.
a tésztagolyókat a lehető legvékonyabbra alakítottam úgy, hogy elkezdtem tenyerem, és ujjaim közé szorítva lapogatni, folyamatosan balra haladva. nagyon vékonyra kell nyújtani, különben élvezhetetlenül vastag lesz.
két tepsit kibéleltem sütőpapírral (2 calzone fér egyre), majd ráfektettem az egyik kör alakúra alakított tésztát, és az egyik felére felezett paradicsomot, kis darabokra vágott gombát, lilahagymát, mozarella-golyókat, bazsalikomleveleket raktam, sóztam, borsoztam, olívaolajjal megcsepegtettem, és ráhajtottam a másik felét. a széleket mindenhol ráhajtottam, alaposan összenyomkodtam, és tetejét lekentem olívaolajjal. ezt mindegyik tésztagolyóval megismételtem, majd előmelegített sütőben 8-as fokozaton kb 25 percig sütöttem.

bustrengo - polentás sütemény




(eredetileg alma, mazsola, és szárított füge van benne, de én az itthon lévő gyümölcsökhöz alakítottam)

hozzávalók:

100 g kukoricaliszt
200 g átszitált liszt
100 g zsemlemorzsa
75 g nádcukor
500 ml tej
3 tojás felverve
75 g méz
55 ml olívaolaj
500 g körte
néhány darab eper
fügelekvár
1/2 kávéskanál fahéj
1/2 citrom leve
reszelt citromhéj
1 kávéskanál só
egy kis vaj

a sütőt előmelegítettem 4-es fokozaton (180°), majd egy csatos tortaformába sütőpapírt raktam, és kivajaztam.
egy nagy tálban összekevertem a száraz hozzávalókat, vagyis a kukoricalisztet, a sima lisztet, a zsemlemorzsát, és a nádcukrot. egy másik tálban pedig összekevertem a tejet, a tojást, a mézet, és az olívaolajat. utána a nedves keveréket a szárazhoz öntöttem, és alaposan összekevertem. hozzáadtam a darabokra vágott körtét, a negyedekre vágott epret, a citrom levét, és reszelt héját, a sót, és ismét összeforgattam. beleöntöttem a sütőpapírral bélelt, kivajazott tortaformába, fügelekvár-darabokat süllyesztettem bele néhány ponton, majd 50 percig sütöttem. ha a széle túl gyorsan barnulna, lefedhetjük alufóliával.

az egész piknikhez még egy nagyon finom chiantit is el tudnék képzelni, vagy egy jó proseccot..




A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr223553899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegasztromania 2008.06.14. 15:22:00

nem, nekem gyönyörűen össze szokott állni. én egyszer próbáltam olajjal, de nekem az nem sikerült jól, mindig összeugrott a tészta, amikor ki akartam nyújtani. egyébként ezekhez a mennyiségekhez kis lisztet szoktam csak a gyúrás során hozzárakni, és szépen gömbölyödik. próbáld ki olajjal, hátha neked úgy jön be! :)

miniMálna 2008.06.14. 15:22:00

hello! kipróbáltam a calzone receptet, és volt 1 hatalmas problémám a tésztával: csak nem akart összeállni rendesen, akármennyi lisztet csaptam még hozzá, csak ragadt, ragadt, és ragadt...és akkor eszebe jutott, hogy mások olajat is tesznek a pizzatésztába, így végül segített rajtam némi olivaolaj. neked így tényleg nem ragadt???
amúgy finom volt, a tölteléket hasonlóan csináltam, csak tettem bele még fokhagymát is :) és a nagy siettségben csak akkor esett le, hogy vega vagy, amikor hiányoltam belőle vmi húsféleséget :)) de így is finom volt!

starfokker 2008.06.14. 15:22:00

de ki ám:) nyáron lázas lemaradásbehozás lesz gasztronómiailag.

sza 2008.06.14. 15:22:00

nem ismeri fel a linket.
ez van.

sza 2008.06.14. 15:22:00

az egyik fotóról beugrott gyu san daniele-ről készült képe. nem mondom meg melyikről :)

http://www.kais.hu/album/pages.php?album=41&picture=_DSC0365.JPG

Gourmandula 2008.06.14. 15:22:00

óóóóóóóóó....:))) nincs más hozzáfűznivalóm...:)

vegasztromania 2008.06.14. 15:22:00

starfokker, köszi! ahogy nézem, jó sok receptet kell majd megcsinálnod, és feltételezem, ki is vagy rájuk éhezve a vizsgaidőszak miatt :)

dalit, bécsben hol? :)

dalit 2008.06.14. 15:22:00

A Calzone nekem is eszembejutott. Múlt héten sütöttem, és másnap, hidegen is isteni volt.
A Proseccoval meg maximálisan egyetértek. Szenvedélyem, és Bécsben nagyon olcsón lehet jót venni.

starfokker 2008.06.14. 15:22:00

nagyon tetszenek a receptek, köszönet értük. a fotókról pedig nem is beszélve:) a calzonét is és a polentás süteményt is el fogom készíteni a közeljövőben.
süti beállítások módosítása