Pillanatkép a Vegasztrománia konyhájáról

„Az egyetlen állandó a változás maga.”

Egy ideje már készülök erre az írásra, de úgy látszik, most jött el az ideje. A csendem elsősorban a sok munka, az egyetem utolsó féléve, a szakdolgozat, egy (két) új szakmai kihívás, a fejemben lévő tervek formálódása, a magánélet és a magammal töltött idő közti nem létező tér kifejeződése. De persze nem véletlenül szorult az utolsó helyre - olyannyira, hogy meg sem említettem - a gasztronómiai tevékenységem nyilvános része.

A Vegasztrománia számomra elsősorban mindig a szabadságot és az önazonosságot jelentette: sosem követtem előírásokat, terveket, mindig a belső hangjaimra, iránytűmre figyeltem. Sosem vezérelt a nézettség, számomra sokkal többet számít és jelent az, hogy akik olvasnak, és kipróbálják a recepteket, többek lesznek-e általa. Én itt, a másik oldalon mindenképpen több lettem. Ezek az irányvonalak pedig továbbra is fontosak számomra.

Meséltem arról az időszakról, amikor a szervezetem elkezdett szórakozni, és nem tolerálni bizonyos élelmiszereket, alapanyagokat. A kezdeti kiakadások után persze mindig beleálltam az újba, és új szemléletben főztem az aktuális alapanyagokból. A legutóbbi (és bízom benne, hogy a legutolsó) felvonásban viszont a megvonások önmagukban nem segítettek, és hónapokon keresztül küzdöttem nagyon kellemetlen tünetekkel. Lett viszont egy csodálatos támogatóm ebben a - saját egészséges magamért folytatott - harcban, akinek a segítségével kiderült a probléma gyökere, és végre elkezdett normalizálódni a helyzet. Ez viszont fenekestül fölforgatta a konyhámat - sokkal jobban, mint az elmúlt néhány évben bármi, pedig eddig is voltak kihívások ugye.

Két fő irányvonalon indultunk el (én tovább), az egyik egy még szigorúbb diéta bevezetése volt. Természetesen voltak bennem kérdőjelek, hogy jó-e az, ha további tápanyagoktól vonom meg a szervezetemet, és hogy meddig lehet ezt még fokozni. De úgy voltam vele, hogy muszáj kipróbálnom, muszáj kísérleteznem, mert csak így derülhet ki. Sokat olvastam a témában, és beszélgettem olyan emberekkel, akik hasonló cipőben járnak. Ez sok erőt adott, mert azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül, és a megosztott tapasztalatok is sokat jelentettek. És segített abban is, hogy a múlt nyár óta várakozó podcastom is új lendületet, új, kiérleltebb témát kapjon.

Aki élt már meg hasonlót, vagy jelenleg is küzd emésztési rendellenességgel, problémával, betegséggel, az tisztában van vele, hogy milyen negatív hatással van a hétköznapi életre, mennyire beleszól a természetes működésbe. Úgyhogy abban az állapotban nagyjából bárminek esélyt adtam volna, ha újra a régi (pontosabban inkább egy új, egészséges verzió) lehetek. Ez a diéta, a FODMAP, röviden és konyhanyelven megfogalmazva nem enged bizonyos szénhidrátokat, amik rossz hatással vannak a nem egészséges bélrendszerre. Ez azt jelenti, hogy nem lehet semmilyen hüvelyest, gyümölcsöt, tejterméket, glutént és még egy csomó mindent enni. És nem kell hozzá sok matek, hogy egy közel vegán esetében ez mit jelent: nem jut elég fehérjéhez. A szervezetem ezt érezte is, és jelzett. Úgyhogy egy ponton tettem egy újabb kísérletet, és elkezdtem visszaengedni a húst. Nem részletezem, csak annyira, hogy a jelenlegi állapotom nagyon hasonlít azokra az időkre, amikor már majdnem vegetáriánus voltam. Eszem húst, de nem minden nap, és bőven nem mindent. A zöldségeket töretlenül szeretem és használom a konyhámban, de azt érzem, hogy még mindig tanulom ezt az új helyzetet. És a legfontosabb ezzel kapcsolatban, hogy végre rendeződtek a dolgok, és évek óta először érzem azt, hogy rendben vagyok a hasam tájékán. És hogy ez így marad-e, vagy „visszaváltozom” valamikor? Fogalmam sincs, és ez a kiszámíthatatlanság végre nem félelemmel, hanem jó érzéssel, kíváncsisággal tölt el.

A döntés előtt persze sokat filozofáltam, hogy akkor mi lesz a környezetvédelmi törekvéseimmel, az eddigi gasztronómiai működésemmel, a Vegasztromániával. Aztán arra jutottam, hogy a legfontosabb bolygó, aminek mindenekelőtt rendben kell lennie, az a saját kis bolygóm: a saját szervezetem, lelki egészségem. Minden más csak ezután következik, hiszen ebből nő ki. Izgalmas, mert ennek a változásnak a lelki vonulatait is élem, a test és a lélek nem választható el egymástól, egyik erősíti a másikat. A Vegasztrománia pedig továbbra is a vegetáriánus, vegán ételek gyűjteménye, valamint húsmentes ötleteim, kísérleteim lenyomata marad – önazonosan, szabadon.

Köszönöm, hogy a hozzászólásod (ha van) építő jellegű, vagy hasonló gondokkal, elakadásokkal küzdő olvasóim gondolatai, kérdései fogalmazódnak meg az írás alatt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.