igen, tudom, vadul hangzik, de tegnap vegetáriánus hurkát csináltam. persze azért nem tökéletesen a hurka mása lett (nem is az volt a cél), de a kiindulópont annak a kérdésnek a megválaszolása volt, hogy mit egyen egy vega mustár és párolt káposzta mellé. megboldogult húsevő koromban nagyon szerettem a hurkát. a véreset. még mindig párás tekintettel emlékszem vissza: tapolcai húsáruház, talponálló reggelizőhely, papírtányér, véres hurka, mustár, fehér kenyér, uborka. aztán pezsgőbár (na, ez a szokás megmaradt). és a tél folyamán többször is megkívántam ezt a miliőt és érzetet. nem a hurkát, az emlékét. és akkor kitaláltam, hogy tulajdonképpen tudok én csinálni, csak dióbéllel (stílusosan) és erdei gombával. leszögezem, hogy nem vagyok híve a húspótlásnak (rántott szejtán és társai), de ha megkívánok valamit, addig ügyeskedem, míg megcsinálom vegául. az eredmény minden várakozásomat felülmúlta. s mivel már tavaszodik, nem párolt káposztával ettem, hanem pikáns magos mustárral, salátával, és tönkölykenyérrel.

diótoros

 

 

hozzávalók (4 "hurkához", 1 csésze = 2,5 dl):

1/4 csésze rizottórizs (nekem most arborio, de bármilyen maradék rizs is tökéletes, főtt rizs esetén 1/2 csésze)

1 1/2 csésze szárított erdei gomba keverék 

1 csésze dió rusztikusra darálva (nekem most gyönyörű piros belsejű, köszi kriszta!)

3 dkg ementáli sajt 

1 kisebb vörös hagyma kockákra vágva

2-3 gerezd fokhagyma felaprítva

1 tojás

olívaolaj

só, bors, kakukkfű

a szárított gombát az előírtaknak megfelelően áztassuk be (1/2 - 1 órára langyos vízbe), aztán töröljük meg papírtörlővel és vágjuk kis darabokra. főzzük meg a rizst (kicsit kevesebb, mint kétszeres vízben - de, ahogy említettem, tökéletes maradék rizsből is) és hűtsük ki. a sütőt melegítsük elő 180 °C-ra (4-es fokozat).

2-3 ek olívaolajon pároljuk a hagymát 3-4 percig, adjuk hozzá a gombát és süssük további 5 percig. közben fűszerezzük, és adjuk hozzá a fokhagymát. tegyük félre. 

egy tálban keverjük össze a rizst a dióval, a gombás keverékkel, a durvára darált sajttal és keverjünk hozzá egy tojást. a keveréket osszuk 4 részre, és mindegyiket tekerjük bele egy-egy 20 cm x 20 cm-es sütőpapírba, mint egy szaloncukrot. tegyük őket tepsibe, locsoljuk le olívaolajjal, süssük őket 15 percig, majd megfordítva újabb 15 percig.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr464289984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stampoasis · http://hamburgfoto.wordpress.com/ 2013.04.15. 22:30:06

nem semmi! érdekes, hogy müködik az élet. már régebben láttam ezt a receptedet de valahogy megfeletkeztem róla. most másodszor ar elmentettem és alig várom,, hogy kipróbáljam.....
süti beállítások módosítása