vegasztromania 2008. szeptember 03.

...

vagyok, élek.
csak a gasztromán oldalam húzódott vissza egy kicsit, mostanában nehezen mutatja meg magát. persze azért érnek kulináris örömök, meg főzök is, csak főként mással voltam elfoglalva, a gondolataim az életem egy másik fontos területe körül sertepertéltek, oda vezettem energiáimat. most kezd beállni egy rendezettebb, ezáltal nyugodtabb forma, és már járom a tűztáncot, hogy visszatérjen éTeLkedvem. :)

addig is elmesélek egy nagyon kedves, nyári gasztro-történést.
augusztusban - többek között - az őrségben is csatangoltunk, és több "véletlen"-nek köszönhetően egy nagyon kedves fazekas házaspárnál kaptunk szállást. kalandozásaink elején felrémlett bennem a gyermekláncfű-saláta, amit még nem sikerült kipróbálnom, pedig erről gizi-néni (a biológiatanárunk) már általános iskolában kiokosított minket. felrémlett, elraktam, majd már az őrségben reggel a kávé után (mert a szobához reggeli kávé is járt) vendéglátónk megkérdezte, hogy vele tartanék-e egy gyermekláncfű-rukkola-répa salátára.. nagy örömmel vele tartottam, ami úgy indult, hogy a még harmatos, zsenge gyermekláncfüvet, és a rukkolát leszedtük a kertből, megmostuk, apróra vágtuk, répát reszeltünk hozzá, megsóztuk, nyakon öntöttük tökmagolajjal, citromlevet facsartunk rá, és vajas kenyérrel, jóízűen megettük.
külön fűszert jelentett a vidék, a szeretetteli légkör, a nyugalom, és házigazdánk kedvessége.

7 komment

Címkék: bla

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr423553928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegasztromania 2008.09.03. 19:58:00

a kérdés jó, még én sem tudom :)

rosencrantz-guildenstern 2008.09.03. 19:58:00

mmm, ez jól.
rukkolát mondjuk mindennel, korlátalanul.
(de honnan a frászkarikából szerezzek friss, ropogós pitypangot ebben az urbánus szeptemberben!?)

dalit 2008.09.03. 19:58:00

De jó, én is épp hosszú sszünet után arról készülök írni, hogy milyen csodálatos az Őrség. Ott nyaraltunk, és fantasztikus, és fantasztikusokat ettünk. Éljen a tökmagolaj.

.luz. 2008.09.03. 19:58:00

navégremár.

Zöldalma 2008.09.03. 19:58:00

Szia,
Welcome back! Jó nagyot szusszantál, és érdekes módon a rukola és a pitypang mostanában nekem is állandóan a fejemben jár. Még nem ettem, de a sok hasonlóan kíváncsi ember már "belepumpálta" a közös tudatalattiba. Meg fogom kóstolni, és követem az ötletedet. :)

Mindennapi Manna 2008.09.03. 19:58:00

Ezek a "véletlenek":)
süti beállítások módosítása