egy. ez az a recept, amit előző postomban ígértem - a tavalyi turbolya szelleme által kísért (nem kísértett) recept.kettő. hihetetlen, hogy még mindig halogatok recepteket, csak amiatt, mert azt gondolom, pepecs munka elkészíteni.három. pedig ez nem az. egyszerű és gyors.négy. és…

a delicious magazine hasábjain szörfözve találtam meg a bubble&squeak receptjét. ez is - úgy, mint annyi más kipróbálásra váró recept - az agyam egyik hátsó szegletében várta a megfelelő pillanatot. ami ma jött el. merthogy a káli-medencéből medvehagymával és turbolyával…

a töltött krumpli már régebben befészkelődött a gondolataim közé, de a töltelék csak tegnap este kristályosodott ki - legalábbis számomra.külön plusz, hogy vacsoravendégünk is lesz, így debütálása jeles eseményhez kapcsolódik.(csak akkor postolom a receptet, mikor az…

bejött a képbe egy harmadik főzési formám az eddigi kettő mellé (1. a gasztroművészet jegyében előre megkomponált, és kidolgozott alkotás 2. gyors étel pepecs nélkül). leginkább az első csoportba sorolható, de túlmutat azon, ez maga az alkotás. gasztro-jelző nélkül. az már…

általában előre kitalálom, mit főzzek, szinte vágyakozom az után az étel után. néha azonban előfordul, hogy csak a gyomrom mordul, és halvány levendula-lila gőzöm sincs arról, hogy mit egyek. pont egy ilyen történetbe futottam bele múlt kedden. aztán maradékok után kutatva a…

süti beállítások módosítása