2010. július 30.
töltött padlizsán
hazafelé legtöbbször benézek a hunyadi téri piacra. tanulom, hogy melyik nap ki van ott, és feltöltöm készleteimet (a szombati bevásárlás nem mindig tart ki csütörtökig, főleg, ha elmarad..). az egyik pultnál egy fiatal fiú árult formás, kisméretű padlizsánokat (otthagyhatatlan), és mivel tetszett és olcsó volt a paradicsom, azt is nála vettem. és igen, az a keményhéjú, édes változat volt, amit nagyon szeretek. a paradicsom mindig sarkalatos pont, de ezen a piacon ő már a második, ahol jó minőséget kapok.
számomra tökéletesen egyértelmű volt, hogy megtöltöm a padlizsánokat, így ugyanis látszik az apróságuk, ami miatt tulajdonképpen rájuk vetettem a szemem. többféle verzió lehetséges, én most egy nagyon egyszerűt választottam, amit kiegészítettem néhány itthon fellelt hozzávalóval.

hozzávalók:
4 apró padlizsán
4 közepes paradicsom
fokhagyma
néhány szem fekete (kalamata) olajbogyó
1 kis szelet diós kenyér (vagy sima)
1 marék mandula
kecskesajt (vagy parmezán, vagy bármilyen más kedvünkre való sajt)
olívaolaj
só
frissen őrölt bors
friss bazsalikom

a padlizsánokat megmostam, félbevágtam, és késsel kiügyeskedtem a belsejüket, amit kockákra vágtam. megsóztam mindent, és 30-40 percig állni hagytam. utána átöblítettem vízzel, majd a fél padlizsánokat letörölgettem, a kockákat lecsöpögtettem.
olívaolajon 1 gerezd apróra vágott fokhagymát megfuttattam, de szinte rögtön ráöntöttem a padlizsánkockákat. 1-2 perc kevergetés után hozzáadtam a közben felkockázott paradicsomokat. megsóztam, megborsoztam, hozzáadtam a kimagozott és csíkokra vágott olajbogyót, további 1 (-2) gerezd apróra vágott fokhagymát, majd addig sütöttem kevergetés mellett, míg meg nem puhultak, ill. el nem főtt a paradicsom leve.
a sütőt bekacsoltam 180°C-ra (4-es fokozat).
a diós kenyeret a mandulával robotgépben rusztikusra daráltam.
a padlizsános-paradicsomos keverékkel megtöltöttem a padlizsánokat, tetejükre szórtam a mandulás morzsát, majd sütőpapírral kibélelt sütőtálba raktam őket, meglocsoltam olívaolajjal és a sütőbe toltam őket. a kecskesajtot 25 perc után morzsoltam a tetejükre, és még további 20-25 percig sütöttem őket.
tálalásnál bazsalikomlevelekkel díszítettem.
egy jó salátával érdemes köríteni, nagyobb étkűeknek pedig rizzsel és salátával tálalnám.
Megosztás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vegasztromania 2010.07.30. 15:59:00
guildenstern, :)
guildenstern 2010.07.30. 15:59:00
szal update: csöpörész a pallizsány...