bejött a képbe egy harmadik főzési formám az eddigi kettő mellé (1. a gasztroművészet jegyében előre megkomponált, és kidolgozott alkotás 2. gyors étel pepecs nélkül). leginkább az első csoportba sorolható, de túlmutat azon, ez maga az alkotás. gasztro-jelző nélkül. az már csak egy baromi nagy mázli volt (úúú de még mekkora!), hogy a végére úgy rákattantam, hogy megettem az egészet, és hihetetlenül nagy gasztronómiai élményt nyújtott. de ez a kezdeti hozzáállásom alapján olyan, mintha megettem volna a festményemet. mert én csak alkotni akartam. enni nem.

mostanában amúgy is törekszem e fantasztikus konstelláció elérésére, mikor mind a három főzési szokásom együtt áll, egyszerre valósul meg. élvezem, kitölti napjaimat. éjszaka, vagy a villamoson megálmodom, kitalálom, elemzem, összerakom, aztán szabad időkben megfőzöm, lefotózom, megírom.

délelőtt két kép jelent meg a fejemben, és úgy indultam el a zöldségeshez. színeket és formákat láttam magam előtt, és kezdetben csak a képet, a fotót szerettem volna létrehozni. az étel maga nem izgatott. aztán elkezdtem nyersen rágcsálni a hozzávalókat, a cékla valami mennyei volt! de a csúcspont az volt, mikor megéreztem a sütőben sülő, karamellizálódó zöldségek illatát.. és miután lefotóztam, bevágtam egy kis joghurttal, kéksajttal. gasztrorgazmus (csak hogy magamat idézzem :). a köbön!
 

téli sült zöldségek





hozzávalók:

édeskrumpli
sárgarépa
cékla
1 fej fokhagyma
nagyszemű só
fehérbors- és rózsabors-szemek
olaj

illik hozzá:
joghurt
kéksajt




a zöldségeket meghámoztam, és nagyobb darabokra vágtam. egy kerámiatálba sütőpapírt tettem, majd rászórtam a zöldségket, és meghámozatlanul a fokhagymát. meglocsoltam egy kis olajjal, és alufóliával lefedve 25 percig, anélkül pedig további 20 percig sütöttem nagy fokozaton. miután kivettem a sütőből, megsóztam, és egész borsokat hajigáltam rá.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr303553945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ági, aki főz 2009.01.20. 14:55:00

Jelentem, megihlettél. De alaposan.
http://agifoz.blog.nlcafe.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=89077

vegasztromania 2009.01.20. 14:55:00

már épp itt volt az ideje :)
(kedden a kéményseprők ezt kongatták meg csöngetés helyett.. :D )

.luz. 2009.01.20. 14:55:00

a gasztrobarlangot őrző kiskakas színre lép :D

Anonymous 2009.01.20. 14:55:00

Szia!
Húh, ez mennyeien néz ki!
Ügyes vagy!!

CES

frazon zsófia 2009.01.20. 14:55:00

képzeld, ha éhes lettél volna :))

Adéle 2009.01.20. 14:55:00

Szia Nana!

Vár Rád valami a blogomon...

:-))))

Adéle

vegasztromania 2009.01.20. 14:55:00

ági, a maradékot én is most ettem meg.. jó étvágyat! :)
starfokker, bármilyen járművön, autót vezetve vagy séta közben is kattogok :) sőt, néha akkor is elkalandozok, amikor másra kéne figyelnem. evvan :)

starfokker 2009.01.20. 14:55:00

hála az égnek, hogy villamossal jársz:)))

imádom a fotóidat, ennyi.

Ági, aki főz 2009.01.20. 14:55:00

Hú, ez a kép tényleg mesés! Meg mindegyik. És kaptam egy nagyon jó ötletet a mai vacsorához. Köszönöm.

Néha még álmodozom a piknikes csicseriborsódról...
süti beállítások módosítása