vegasztromania 2008. július 30.

gasztrogiccs

tegnap este nem voltam jógázni. inkább leugrottunk vacsorázni a káli-medencébe.

az egész úgy kezdődött, hogy szombaton a kedvenc falumban a szokásos július végi búcsún kicsit rájártunk a szeretetlakoma keretein belül kínált balatonfelvidéki rizlingre. emiatt aztán arra kérdésre, hogy kedden átmegyünk-e kedveshíres jazz-zenész barátunkhoz vacsorára, igennel válaszoltunk. annak ellenére, hogy nagyon jól tudtuk, hogy vasárnap este vissza kell utaznunk pestre.
majd elérkezett a kedd, és autóba vágtuk magunkat, hogy eleget tegyünk a vacsorameghívásnak.

a nap éppen lemenőben volt, mikor megérkeztünk, és még úsztam egyet a tükörsima felszínű bányatóban. csak én voltam, és a lemenő nap.. akkor azt éreztem, hogy ezekért a pillanatokért érdemes élni. hasonló nyugodt eufóriát vált ki belőlem a gasztro-alkotás kiteljesedett pillanataimban.

a vacsora nagyon jó hangulatban telt, a fél falu jelen volt, és többször is repetázott a bográcsból.
11 körül aztán visszaindultunk, mivel ma mindkettőnknek helyt kellett állni a munka, és a kötelességek frontján.

mindig is vágytam a filmeken látható azon jelenet megvalósulására, mikor amerikában a férfi elviszi egy olasz étterembe kedves barátnőjét, ami azt jelenti, hogy magánrepülőre pattannak, és rómában vacsoráznak.
háát.. megkaptam :)

6 komment

Címkék: bla

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr753553926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2008.07.30. 18:29:00

hol vagy?? :(

Morzsóka 2008.07.30. 18:29:00

Szia!
Nézz be hozzám...vár ott valami Rád:)

vegasztromania 2008.07.30. 18:29:00

azt nem mondanám :) csak nem gasztro-periódus.. és ha émbör miatt aggódsz, nem kell!! :D

.luz. 2008.07.30. 18:29:00

éhezés van?

citromfű 2008.07.30. 18:29:00

Kedves Nana!
Mostanában sokszor olvasom a posztjaidat. Tetszenek. Egészen kedvet kapok tőlük a vega kajákhoz :)
Szeretném Neked továbbadni a Cukroskatától kapott Kreatív blogger díjat. Remélem elfogadod!
Üdv: Citromfű
süti beállítások módosítása