ennek a receptnek az eredeti verzióját sok-sok évvel ezelőtt, még az egyetem alatt találtuk á barátnőmmel egy akkori cucina modernában (ez akkoriban a kedvenc újságunk volt). barátságunkat is tulajdonképpen a gasztronómiának köszönhetjük (meg kicsit a zenének), mivel akkor szólítottuk meg  egymást először egy (asszem) algebra gyak előtt, mikor meglátott egy görög szakácskönyvet az asztalomon (én meg egy massive attack kazit az övén). rövidesen nagy, barátoknak-főzős partyk indultak á kertjében, a címadó recept eredeti verziója volt (csirkével) az egyik első.

ez azután gyakran előfordult az én konyhámban is. kedvenc sztorim, amit mindig párás tekintettel emlegetek, egy téli kiruccanásomhoz kötődik. tizennyolc-huszonpár éves koromban sokat jártam le egyedül is a káli-medencei parasztházunkba, télen-nyáron. az egyik téli alkalommal főztem egy nagy lábossal, és ezt ettem 2 napon keresztül. reggelire hidegen, favágás után melegen, vacsorára egy könyv mellé. bár azóta is a fejemben volt, évekig nem csináltam. egészen a múlt hétvégéig, amit szintén a káli-medencében töltöttem. 

gomba zöldséges-paradicsomos szószban

olaszkajaksrs.jpg

 

hozzávalók:
(4 személyre)

500 g barna csiperke
2 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kisebb zellergumó
1 nagy fej hagyma
néhány gerezd fokhagyma
1 konzerv hámozott paradicsom
száraz fehér/rozé bor 

frissen őrölt bors
kakukkfű
tárkony
chilipor (ez nem feltétlenül kell bele, de pikánssá teszi, én pedig szeretem az erőset, meg találtam a kredencben)
zöld olajbogyó (sajnos most elfelejtettem, de nagyon jó hozzá)
olívaolaj

olaszkajaksrsx4.jpg


megpucoltam a zöldségeket, és a fokhagymán kívül mindegyiket lereszeltem, azt apróra vágtam. egy kevés olívaolajon pár percig pároltam a hagymát, majd hozzáadtam a többi zöldséget, és 5 percig pároltam, időnként megkeverve. ezután hozzáadtam a paradicsomot és egy jó löttyintésnyi bort (nem sajnáltam sem a kajából, sem a fröccsömből), megsóztam, fűszereztem és további 20-25 percig pároltam (közben adtam hozzá a fokhagymát), míg meg puhult, és össze nem állt. közben adhatunk hozzá bort, ha levesebbre szeretnénk. (a legvégén hozzákevertem volna egy marék olajbogyót, ha nem felejtettem volna el venni tapin). közben a mérettől függően félbe-negyedekbe vágott gombát egy kevés olívaolajon hirtelen, nagy lángon megsütöttem, sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítettem. tálalásnál a szósz tetejére halmoztam a gombát. rizzsel és egy nagy, citromos, kevert salátával a legjobb.

olaszkajaksrs2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr114633114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZiziKalandjai · http://zizikalandjai.com 2012.07.06. 18:40:42

Nyamm! Finom! A parasztház miatt pedig irigykedem! :)

enef 2012.07.11. 12:07:55

nagyon finom olaszos az egész (tésztával/tésztára is hmmm...), de a salátát egyáltalán nem tudom elképzelni mellé... előtte vagy utána: igen!!! így együtt nagyon "éttermis"...

vegasztromania 2012.07.11. 13:22:07

enef, én mindenhez képes vagyok salátát enni, és nekem tökéletesen kiegészíti a citromos-olívaolajos öntet és a ropogós zöld ezt az ételt. de hál'istennek nem vagyunk egyformák :) örülök, h tetszik!
süti beállítások módosítása