2010. január 27.
univerzális paradicsomszósz
úgy egy hónapja fűszeres darabolt krumplit sütöttem, és megszállt az ihlet. nem a krumplival kapcsolatosan (azt egyszerűen lesikáltam, 6felé vágtam, sóztam, borsoztam, és a sütőben megsütöttem), hanem a mellé kerülő szósz tekintetében.
nagyon szeretem az ilyen pillanatokat, mert nem kell gondolkodnom, a kezem szinte magától dolgozik. sok ilyen ötletből pedig mára már a konyhámban sokszor előforduló recept lett.
és miért univerzális? mert tökéletes a már említett darabolt krumplihoz, vagy melegszendvics tetejére, al dentére főtt fusillihoz, sőt, húsevő kritikusom szerint sült hús mellé az igazi.

azt a verziót teszem közzé, amit akkor kreáltam. egyébként bátran lehet kísérletezni a fűszerek tekintetében!
hozzávalók:
(kk = kávés kanál, kiskanál)
2 dl passata (sűrűbb paradicsomlé, én a nagyim által eltett változatot használtam, össze sem hasonlítható a boltival)
3 aszalt paradicsom (teljesen átszerkeszti a passata állagát)
1/2 kk bazsalikom
1/2 kk oregánó
1/2 kk kakukkfű
1/2 kk tárkony
(ha van friss, de a szárított változatokkal is tökéletes)
1/2 kk fokhagymás-gyömbéres fűszersó (vagy ezen összetevők külön-külön)
1/2 kk cayenni bors (ettől nagyon pikáns és csípős lesz)
frissen őrölt bors
ha kell még: só
néhány csepp olívaolaj
az összes hozzávalót ropotgépben pürésítettem. érdemes mindig annyit csinálni, amennyi elfogy. ha mégis marad, csatos, vagy csavaros üvegben tartsuk a hűtőben, de tapasztalataim szerint egy napnál sosem tart tovább..

ui: ezekből a nagyon ízes koktélparadicsomokból caprese lett.
4 komment
Címkék: alapok krém háziasszony vegán gyorsan finomat
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Renata 2010.01.27. 13:25:00
Kicsit off, de tudom, hogy szeretsz olvasni. Ha van kedved írd meg miket:
http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2010/01/konyvlista.html
nokedlis 2010.01.27. 13:25:00
duende 2010.01.27. 13:25:00
Megcsinálom. A zakuszkádban sem csalódtam, az is nagyon-nagyon finom volt!
A képek meg... csodásak.