épp lénárd sándor: "a római konyha" c. könyvét lapozgattam, s gianna nannini énekét hallgattam, mikor megérintett a pillanat; e két kapcsolódás olaszországhoz tökéletes alapot szolgáltatott a supplí al telefono elkészítéséhez.

a rizsgolyókat szinte akármivel megtölthetjük (húsevők például csirkemájas-hagymás-paradicsomos raguval - ez a "supplí al ragú", s ha ebbe még sajtot is teszünk, akkor az már "supplí come dio comanda" - ahogy az isten rendeli).
az én két kedvencem az olajbogyóval, és/vagy a mozzarellával töltött supplí, mely utóbbi névadásához egy anekdota is kapcsolódik, miszerint egy ismeretlen költő az olvadt sajt szálait a telefonzsinórhoz hasonlította, s ez a név azóta ráragadt erre az előételre.

supplí al telefono




hozzávalók:
(7 nagyobb golyóhoz)

1 csésze rizs (arborio)
2 csésze víz
1 tojás (én most csak a sárgáját kevertem hozzá)
parmezán
mozzarella
zsemlemorzsa

megfőztem a rizst, majd hagytam kihűlni. utána belekevertem egy tojássárgáját, egy kis parmezánt, majd tenyeremben szétlapítottam egy adagot, egy mozzarella-kockát raktam a közepébe, és golyót formáltam belőle. zsemlemorzsába forgattam. ugyanígy megformáztam a többit, és forró olajban aranybarnára sütöttem őket.
(l.s. szerint még forrón keverjük bele a tojást, és a parmezánt a rizsbe, s utána hűtsük ki.)

ha nincs szívünk kidobni a maradék risotto-t, megenni pedig ugye nem esszük másnaposan, akkor ez egy remek felhasználási lehetőség. csak belekeverjük a tojás(sárgájá)t, a parmezánt, gyurmázunk egy kicsit, kisütjük, és kész!

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr503553854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegasztromania 2008.02.19. 11:23:00

köszi, amúgy is pont oda indultam! :D

Katanyaka 2008.02.19. 11:23:00

Bocs, hogy csak így, de hátha nem hallottál róla: http://href.hu/x/4ri8

Morzsóka 2008.02.19. 11:23:00

hú de kívánatosak ezek a kis golyócskák:)

vegasztromania 2008.02.19. 11:23:00

risotto rizsből csináltam, és azt láttam, hogy meg lehet csinálni tojás, és sajt nélkül (vagy cheeslyvel). egyébként akartam egy tojásmentes próbát is, aztán végül nem volt kedvem kettészedni.. :)

Vera 2008.02.19. 11:23:00

Első szakácskönyvem egy nagy Oetker könyv volt, elég jó receptek voltak benne, na abban volt egy rizsgolyó köretnek. Ha jól emlékszem annyi plusz volt, hogy sült bacon is volt a rizsbe keverve. Nagy siker volt mindig, mikor csináltam. Most, a VKF XIII-nál eszembe jutott, de szerintem ezt nem lehet tojás nélkül megcsinálni. Szerinted?

gabojsza 2008.02.19. 11:23:00

Kár, hogy tegnap este fogyott el az utolsó pár darab pácolt mini mozzarella golyó, ebben a supliban új dimenziót nyert volna...
Na, megyek mozzarellát venni! :-)))

vegasztromania 2008.02.19. 11:23:00

:)
hamar megvan, igazából csak a kihűlés időigényes..

Rossamela 2008.02.19. 11:23:00

Akkor én most beteszek egy Gianna Nannini CD-t és hozzáképzelem a supplit.

vegasztromania 2008.02.19. 11:23:00

:) sokszor én is csak a virtuális formáját szoktam "lapozgatni", néha pedig apukámét kérem kölcsön.

cukroskata 2008.02.19. 11:23:00

nagyon jól néz ki, és biztos finom is. :-) A római konyha remek könyv, nekem is meg volt, csak most nem találom sehol.
süti beállítások módosítása