összeállítottam egy karácsonyi menüsort, mely tegnaptól látható a gasztrotippen.
nagyon izgalmas volt a feladat; egy komplett, kerek egészet szerettem volna létrehozni, s így utólag úgy érzem, sikerült. gondolatban sok-sok ötletből szemezgettem, és még az utolsó pillanatban is alakultak, változtak a dolgok, míg végül szépen kikerekedett a karácsonyi menü.

gesztenye-krémleves zsályás birsalmával




hozzávalók:
(4 személyre)

40-45 dkg gesztenye
1 közepes vöröshagyma
1 nagyobb fehérrépa
1 kisebb zeller
2 kisebb krumpli
7,5-8 dl víz
1 dl tejszín
egy kis darabka vaj

frissen őrölt fehérbors

1 birsalma
4 levél zsálya
diónyi vaj

a sütőt bekapcsoltam, és a legnagyobb fokozatra állítottam.
a gesztenyéket megmostam, és 20-30 percre beáztattam. utána egy késsel a gömbölyű részükön kereszt alakban bevágtam, majd sütőpapírral bélelt tepsiben megsütöttem őket. (akkor vannak készen, amikor pöndörödve szétnyílik a héjuk, de még nem égtek oda.) megtisztítottam őket, majd kis darabokra vágtam.
a vajon 5-6 percig pirítottam az apróra vágott hagymát, közben megpucoltam és feldaraboltam a fehérrépát, a zellert és a krumplit. a hagymára dobtam, néhány percig együtt pirítottam őket, majd felöntöttem hideg vízzel. megsóztam, megborsoztam, majd lefedve, közepes lángon kb 20 perc alatt készre főztem. hozzájuk adtam a gesztenyét és a tejszínt, felforraltam, majd botmixerrel pürésítettem (víz/tejszín hozzáadásával változtathatunk a sűrűségen).
a birsalmát megmostam, kiszedtem a magházát, és kis kockákra vágtam. a megmosott zsályaleveleket apróra vágtam. a vajon néhány perc alatt, nagy lángon megpirítottam, majd a közben kitálalt levesek közepére halmoztam.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr443554025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Delish 2009.12.07. 12:54:00

Ez nagyon izgalmas!! Megkostolnam...
süti beállítások módosítása