októberben kezdtem. kisebbik húgom szülinapjára minőségi időt kapott tőlem. hogy azt mikor és hol, mivel és milyen körülmények között töltjük el, rá bíztam. ha nem így történt volna, talán soha nem derült volna ki számomra, hogy lili szusira vágyik. a szusibárból hazafelé sétálva néhány macaronba is belebotlottunk, itthon pedig még egy vérbeli nővér-húg beszélgetésre is sor került.

tegnap másik húgom váltotta be szülinapjára kapott minőségi idejét. lina más oldalról közelítette meg a dolgot, neki háromfogásos menüt főztem (nincs mit tenni. így vagy úgy, de rám néznek és kaját látnak). az alapanyagokat együtt vásároltuk meg a nagycsarnokban, itthon pedig a bárszéken ülve sűrű csacsogás közepette asszisztált a munkafolyamatokhoz. az előételt és a főételt tekintve néhány kikötés mellett szabad kezet kaptam, viszont a desszert egyértelmű volt: csokoládé soufflé vaníliafagyival (annyi engedményt kaptam, hogy a fagyit nem nekem kellett csinálni). emlékezve dóri nyálcsorgató csokivulkánjára, az sem volt kérdés, hogy honnan lesem el a receptet.

csokoládé soufflé narancsos olívaolajjal és vaníliafagyival





hozzávalók
(6-7 tálkához)

3 egész tojás
3 tojássárgája
4 ek cukor
180g 70%-os kakaótartalmú étcsokoládé
140g vaj
8 ek simaliszt

a ganache-hoz (ez lesz a folyós csoki a közepén)

90g jó minőségű csokoládé (esetleg ízesített), finomra aprítva
75ml tejszín

a tálaláshoz

vaníliafagyi (opcionális, szerintem elhagyhatatlan)
narancsos olívaolaj, vagy narancs frissen facsart leve (szintén opcionális és szerintem szintén elhagyhatatlan, bár a narancs megváltoztatja a csoki karakterét)




a ganache-nak 4 óra kell a mélyhűtőben, és mivel tudtam, hogy annyi időm nem lesz, már tegnapelőtt megcsináltam. a csokit egy keverőtálba tettem. a tejszínt felforraltam, és a csokira öntöttem. jó alaposan összekevertem és időnként megkeverve addig hagytam pihenni, míg olyan állagú nem lett, hogy dolgozni lehessen vele (legalább 30 perc).
két kiskanállal 6 golyót formáltam belőlük, és kistányérba téve a mélyhűtőbe tettem őket.

tegnap pedig linával összekevertük a felfújt tésztáját.
a sütőt előmelegítettem 200 °C-ra (gázsütőn 6-os fokozat).

a tojásokat, tojássárgákat és a cukrot elektromos habverővel lina kb 8-10 percig keverte, míg habos állagú nem lett, és kétszeresére nem nőtt. ezután hozzákevertük a lisztet.

közben én feldaraboltam a csokit, és a vajjal együtt, folyamatos keverés mellett vízfürdő felett megolvasztottam. félrehúztam, és egy kicsit hagytam kihűlni. egy kanál tojásos masszát a csokihoz kevertem, majd a csokimasszát beleöntöttem a tojásos keverékbe, és simára kevertem.

a formákat kikentem olvasztott vajjal. egy-egy kanál masszát tettem az aljukra, arra kerültek a mélyhűtőből kivett ganache-golyók, majd tetejükre újabb masszát tettem. a sütőben kb 10-12 perc alatt (a sütőajtót nem nyitogatva) gyönyörűen megsültek. narancsos olívaolajjal és vaníliafagyival ettük.





közeleg az április, petya, készülj!




Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr453554093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eszter 2011.03.19. 18:27:00

Nagyon jól néz ki, biztos finom is!

Röfipingvin 2011.03.19. 18:27:00

csúcsszuper ötlet a minőségi-idő ajándék :) mázlisták az uncsitesók :)(: a soufflé láttán meg csorog a nyálam, de még nem érzek elég bátorságot egyelőre az elkészítéséhez (de amint megjön szólok) :)

"saját levében" 2011.03.19. 18:27:00

Örökbefogadás nem divat a családodban? Ha igen, jelentkeznék a listára.

Okloma 2012.11.26. 09:50:22

na ez kurva jó kép lett. gratula

vegasztromania 2012.11.26. 10:04:14

@Okloma: köszi, de ez még régi (nézd meg a dátumot) :)
süti beállítások módosítása