Hatalmas tévedés, hogy egy vegetáriánus nem tud hülyeségeket enni, egészségtelenül étkezni és az is, hogy nem tud felesleges kilókat testének különböző részein tárolni. Nálam december 31-én betelt a pohár. Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, és ez sem az, puszta "véletlen" (haha), hogy pont a 2013-as év utolsó napjára esett az új élet gondolata. Viszont már aznap elkezdtem.

Nagyon jól tudjátok, hogy mindig figyelem a testem jelzéseit, ez az iránytűm. Most azt jelzi, hogy nem kér tejterméket, tojást. Helyette gabonákat, magvakat, sok-sok zöldséget, gyümölcsöt kíván. És meg is kapja. Továbbra sem szeretem a szélsőségeket, a dogmatikus hozzáállást, nincsenek szabályok, keretek. És nem skatulyáznám a dolgot, bármennyire is vegán vonalnak tűnik az irány. És ha már itt tartunk, az erőszakmentes táplálkozás számomra azt is jelenti, hogy magamon sem teszek erőszakot. Így, ha véletlenül megkívánok egy túró-rudit, akkor eszem. De annyi lehetőség van az édességek terén is! Erről majd később..

Körvonalazódott néhány napirendi pont az életemben. Jó néhány éve citromos meleg vízzel és zöld teával kezdem a napot. És bármennyire is furának tűnhet, míg régen elképzelhetetlen volt a reggelem kávé nélkül, most meleg víz nélkül az. Egy adag a testembe (hogy beindítsa az emésztési folyamatokat és átmelegítsen), egy másik pedig a testemre, hogy tényleg felébredjek és tisztán menjek a dolgomra. :) Sok gyümölcsöt eszem, csak úgy magában, vagy smoothie-nak elkészítve. Kerülöm a kenyeret, péksüteményeket  és a cukrot. Ezen kívül napi szintű elfoglaltságom lett a jóga és a pilates. Ha nem is 1 - 1 1/2 órákat foglalkozom velük naponta, de valamennyit minden nap.

Téli tál

télitál.jpg


Tudatosan figyelek arra, hogy vigyek magammal ebédet. Legtöbbször a címben említett téli tál valamelyik verzióját hurcibálom, amely 4 fő alkotóelemből áll:

valamilyen gabona, 
valamilyen hüvelyes, 
sült zöldségek, 
nyers zöldségek és olajos magvak (saláta). 

Kiegyensúlyozott és nem utolsó sorban finom! És hihetetlenül jól variálható, ezért nem lehet megunni. Persze sok más ételt is főzök, de mostanában sokszor ezt a választom. Édességnek aszalt gyümölcsöket és magvakat eszem, illetve teljesen rákattantam a nyers édességekre. A szakácskönyvemben is szerepet kaptak, és további kísérletezésekben vagyok.

Új irányok, új vonalak, új energiák.

télitálx4.jpg

Az ihletet Sarah-tól kaptam.

Ez a virgin forralt bor. Miért fosszuk meg a forró, fűszeres élménytől a gyerekeket és azokat, akik vezetnek, vagy nem isznak alkoholt? Ezentúl nem kell. Most iszom a fotóalanyt - nagyon jól sikerült! Nincs benne hozzáadott cukor, fűszeres és átmelenget. Még ideképzelek egy kis havat a kertbe, és tökéletes a karácsonyi hangulat. Nemsokára érkeznek a húgaim, akikkel már évek óta hagyományosan összejövünk december 23-án, és szaloncukrot készítünk. Délután megyek a Dynamobake bringás sütizőbe dedikálni, aztán pedig pár napig a szeretteimmel leszek. Imádom ezt az időszakot!

Forró fűszeres almaital
aka virgin forralt bor

forró alma.jpg


Személyenként gyümölcscentrifuga segítségével kinyertem két nagyobb alma levét (használhatunk 100 %-os almalével is), hozzáöntöttem egy kevés vizet, hozzádobtam 1 fahéjrudat, néhány szem szegfűszeget, szegfűborsot, 1-2 szerecsendióvirágot, belereszeltem egy kis darabka gyömbért, majd felmelegítettem, lefedtem, és hagytam, hogy a fűszerek átjárják az almalevet. Fogyasztás előtt újra felmelegítettem, majd leszűrtem, és befőttesüvegekben kínáltam.

Nagyon boldog Karácsonyt kívánok minden drága vega és nemvega olvasómnak! És bármilyen elcsépeltnek tűnik, remélem, hogy mindenki nyugalomban és szeretetben tölti a következő pár napot. 

 

Sokan bajban vannak a hétköznapi ebédekkel. Ha ráuntatok a menzára, vagy már kívülről fújjátok a környéken fellelhető kifőzdék, ebédmenük felhozatalát, vagy már minden ebédkiszállító céget kipróbáltatok, vagy egyszerűen csak otthoni ízekre vágytok, akkor erre van egy energia- és költséghatékony, nem mellesleg közösségépítő megoldás.

Igen, én is szoktam "kint" ebédelni, és munkavégzésem helyét tekintve talán a legjobb helyen vagyok, a Kálvin téren. Itt van levesező, tésztázó, tudok enni zöldséges lepényt, hummuszt, bagelt, és még sok minden mást, de általában nincs időm leszaladni, vagy változatosságra vágyom (aminek persze a része lehet, hogy időnként mégis meglátogatom az említett helyeket). Ritkán rendelek, ha igen, akkor nagy kedvencemtől, a Nemsütitől szoktam (ők csak vegetáriánus ételeket főznek).

Viszont. Á-val (nagyon kedves barátommal és kollégámmal) tavaly kitaláltuk, hogy lehet ezen segíteni. Kicsiben indultunk, egyelőre hárman csináljuk, de szerintem működik nagyobban is. És végre egy szituáció, amiben a mindenevők lépnek egy nagyot a vegák felé. Mindjárt kiderül, hogy miért.

Csináldmagad munkahelyi vega ebéd 

1. Keress magad mellé 4 szimpatikus, lelkes, főzni tudó (vagy vágyó), nyitott kollégát.
2. Mindenki válasszon egy napot, aminek az előestéjét (illetve annak egy részét) a konyhában tudja tölteni.
3. A nyitottság tényleg fontos, mert ha egy vega is van a csapatban, akkor csak vegetáriánus ételek játszanak (vagy az adott nap gazdája kétfélét főz ;) )
4. Mindenki heti egyszer főz 5 személyre, de minden nap élvezi az otthoni ízeket (hihetetlenül izgalmas ötféle ízlés- és gondolkodásvilágot megkóstolni!)
5. Van még kérdés?

Ez a recept pedig múlt hétfőn született (kedden ezt vittem ebédre két csapattársamnak és magamnak), és annyira finom lett, hogy nagyon is felkerült a toplistára. A "véletlenek" ismét segítették az ízek harmóniáját: alapvetően fehér borral képzeltem a receptet, de csak vörös volt itthon.. Nagyon jót tett neki, az eredmény egy karakteres, férfias, mégis lágy, nőies étel lett.

Vörösboros - tejszínes zöldségragu bulgurral

zöldségragu.jpg 


Hozzávalók:
(4 főre)

100 g bulgur 
2 lila hagyma felaprítva
2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 sárgarépa vékony karikákra vágva
1 kb. ugyanakkora cukkini fél-karikákra vágva
500 g barna csiperke gomba negyedekbe vágva
400 g csicseriborsó konzerv (nem volt időm a beáztatásra és főzésre)
2 ek paradicsom passata (vagy sűrített paradicsom)
100 ml vörösbor
100 ml tejszín

bors
1 ek piros paprika
kakukkfű
tárkony
egy kevés cayenne-i bors
olívaolaj

Felhevítettem az olívaolajat, majd rádobtam a hagymát, a fokhagyma egy részét és kb 5 percig sütöttem- pároltam. Aztán hozzáadtam a sárgarépát, pár perc múlva a cukkinit, majd a gombát. Megszórtam a paprikával, sóztam, borsoztam, fűszereztem, összekevertem és pár percig sütöttem. Felöntöttem a borral, majd lefedve, alacsony lángon majdnem készre pároltam. Ekkor hozzáadtam a csicseriborsót és a tejszínt, és felvéve a lángot, pár perc alatt beforraltam. Közben megfőztem a bulgurt (kétszeres vízben, ugyanúgy, mint a rizst). 

vegasztromania 2013. november 19.

Sok kicsi 2013

Megint eljött a pillanat, elérkezett a jótékonyság ideje. A 2013 karácsonyi Sok kicsi jótékonysági akció támogatottjai az Ételt az Életért Közhasznú Alapítványon keresztül rászoruló családok lesznek.

Egy kis ismétlés, hogy mi is az a Sok kicsi:
15 gasztroblogger és 15 szervezet tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat. A nyereményjáték során a SoSe Közhasznú Alapítvány számára támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a 30 izgalmas lehetőség közül az általuk választott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolunk. Aki többször 1000 Ft támogatást ajánl fel, annak két választási lehetősége van: a megfelelő számú sorsjegyét vagy egy programra is kérheti (ezzel megnövelve nyerési esélyeit arra a felajánlásra) vagy tetszés szerint több programra is eloszthatja ezeket (ezzel megnövelve azt az esélyét, hogy valahol nyertes lehessen). A felajánlásokról és a sorsjegyek vásárlásáról bővebben itt olvashattok.

BOOOK_VEGASZTROMANIA_2D_web.jpg

Az én felajánlásom idén egy vegetáriánus vacsora 2 fő részére (én főzök és ki fogok tenni magamért) és egy dedikált Vegasztrománia szakácskönyv a BOOOK Kiadó jóvoltából. Megnézhetitek a konyhámat és kifaggathattok mindenről! :)

Az akció felvezető részében november 16-30. között megismerhetővé válnak a nyeremények: minden nap egy blogger és egy cég programját tesszük közzé, részletes leírással, ezek összesítve a Nyeremények menüpontban lesznek áttekinthetőek. A támogatások felajánlása és a sorsjegyek kiválasztása december 1-től december 14-ig lesz lehetséges a Sorsjegyválasztás menüpontban. A gépi véletlenszám-generátor programmal történő sorsolást december 20-án 15 h-tól ejtjük meg ügyvéd jelenlétében, és ezután oldalunkon közzétesszük a nyertesek nevét valamint az általuk megadott településnevet. A nyeremények karácsony után, a felajánlóval való egyeztetés után realizálódnak majd. A céges nyereményeket - ellenkező egyeztetés kivételével - 2014. március 31-ig kérjük átvenni.

Sok (nem kicsi) szerencsét!

Pihenni kell. Hiába imádom azt, amit csinálok, időnként időt és teret kell hagynom arra, hogy csak magamra figyeljek, és kiszakítsam magam a megszokottból. Most is ez történt. Régi vágy és ötlet vált valóra, pár napot Berlinben töltöttem. S bár tényleg kikapcsolódni mentem, nem tudtam nem szakmázni. Egész egyszerűen azért, mert Berlin az orrom előtt rebegtette vegetáriánus és vegán pilláit.

táblák.jpg


Nem ezért szerettem bele a városba, de hatalmas piros pont, hogy lépten-nyomon vegetáriánus kínálatokba, vegán helyekbe botlottam. Őrületesen felfrissítő (és sajnos eddig ismeretlen) élmény volt azzal szembesülni, hogy van olyan város, ahol nem magyarázkodnom kell, hogy miért nem kérek túrós csuszát, ha van rajta pörc ("Hiszen az nem hús!"), hanem válogathatok a különböző stílusú és kínálatú húsmentes helyek között.

Már másnap felfedeztem a berlini Hunyadi téri piacot (ottani nevén Boxhagener Markt), persze kicsit "vegányabb " változatát. Sarkán a Szimpla Kaffeehause-zal tényleg itthoni érzetet kelt, de ahogy beljebb merészkedünk a szombati gasztro-piacra, a rengeteg saját kertben termesztett bio zöldség és gyümölcs, illetve a zöldségkrém árus, aki kb. 20-féle vegetáriánus kencét árul kisbuszából (egyelőre) gyanússá teszi a dolgot. 

piac.jpg


Persze nem nehéz elképzelni, hogy milyen a vega helyzet ott, ahol külön bolthálózat van a vegánoknak.. A Warschauer Strassén található Veganz magában egyesít egy boltot, ahol mindenféle állati eredettől mentes élelmiszert megvásárolhatunk, egy kávézót, tele vegán szendvicsekkel, nyers sütikkel, valamint egy vegán cipőboltot. Nem kell címkéket bogarásznunk, nem kell külön szólnunk, hogy növényi tejet kérünk a latténkba, ehelyett azt kérdezik, hogy melyikkel kérjük az 5 lehetőség közül. 

szimplaberlin copy.jpg


Igen, van gasztro-forradalom Magyarországon, és igen, vegetáriánus szempontból is változott a hozzáállás és kínálat az utóbbi években. De Berlint látva azt érzem, hogy bőven van még hova fejlődni. Elkeseredés helyett inkább elszántságot érzek, új löketet kapott bennem a vega küldetéstudat.

Az biztos, hogy megyek még Berlinbe, de nemcsak a vegetáriánus élet vonz vissza. Mindenesetre legközelebb biztosan ellátogatok a Vönerbe vegetáriánus dönerért!