Mostanában nagyon kívánom a hagyományos ételeket, mint például a paprikás krumplit, a rakott krumplit, vagy a töltött paprikát. Gyerekkorom ízei, de eredetileg mindegyik hússal készül. Akkor most hogy van ez? Egyek, vagy ne egyek? "Csúfoljam meg" az eredeti recepteket, és készítsem el a saját verziómat, vagy csendben, lehajtott fejjel inkább egyem a "nekem való" salátát? El szoktam azon gondolkodni, hogy vajon miért sarkalatos pont és kritika ez még mindig a vegák és a mindenevők közti párbeszédben.. Vagyis, hogy ha valaki úgy döntött, hogy nem eszik többet húst (tejterméket, tojást), akkor miért akar mégis azt, illetve annak egy gyenge utánzatát enni?

Több, mint tizenhárom éve hagytam el a húst saját akaratomból, és több, mint egy éve nem ehetek tejterméket  - egyáltalán nem a saját akaratomból. Tehát benne vagyok egy hibrid helyzetben, melynek egy részét én választottam, egy másiknak pedig elszenvedője vagyok. Tizenhárom éve kinyitottam egy ajtót egy új világra, és kíváncsian, lelkesedve léptem be rajta. Egy éve ki kellett nyitnom egy ajtót egy félelmetes világra, és sírva léptem be rajta. 

Alapvetően én sem azért lettem vega, hogy ételeimmel mindent lemásoljak, amiket addig ettem. De. Az én gasztro-életemben ez az egyik kedvenc játékom. És azt se felejtsük el, hogy ezen a konyhán nőttem fel, vagyis bennem van, és fontos alapot képez, amihez szeretek visszanyúlni. Személyiségem is ilyen, kell egy bázis, ahonnan elindulhatok repkedni, és ahova vissza tudok térni. A gasztronómiában is így működöm. Sosem felejtem el azt a hónapot, amit huszonévesen Olaszországban töltöttem, és bár veszettül imádom az itáliai konyhát, két hét elteltével visítva könnyeztem egy jó túrós csusza után (most is). 

Úgyhogy az én konyhám egy szabad konyha lett, címkék és szabályok nélkül. Életfilozófiám pedig ételfilozófiám is egyben, ezt egy nagyon kedves valakitől tanultam, és tökéletesen megfogalmazza azt, amit gondolok: Van az én dolgom, van a másik dolga, és van az Isten dolga. Az én feladatom az, hogy a saját dolgommal foglalkozzak, a másik és az Isten dolgát pedig hagyjam rájuk.

A képen látható paprikás krumplit egy hónapja fotóztam, de most is az rotyog a tűzhelyen. Egy kis csavar van benne, amit Apa véletlen felfedezése ihletett. Egy-két évvel ezelőtt ugyanis véletlenül római köményt tett mindenbe, amibe a mi köményünket kellett volna tenni, gulyáslevesbe, pörköltbe, mindenbe. És annyira jól állt az ételeknek, hogy azóta ezt észben tartom, és használom is. 


Vegán paprikás krumpli

img_1855.JPG


Hozzávalók:
(4 személyre)

2-3 ek növényi olaj
2 hagyma felaprítva
3-4 gerezd fokhagyma fele szeletekre vágva, másik fele lereszelve
(lehet kevesebb, én imádom a fokhagymát)
1 ek piros paprika
1 tk füstölt paprika
5 nagyobb krumpli meghámozva, kockákra vágva

frissen őrölt fekete bors
1/2 tk majoranna
1/2 tk őrölt kömény
késhegynyi római kömény
500 ml víz
1 csomag füstölt barna rizses vega kolbász nagyobb darabokra vágva
(ez szét fog esni előbb, vagy utóbb, de nem gond, pont az a jó benne)
1 csomag vega virsli karikákra vágva

Egy lábasban felhevítettem az olajat, majd rádobtam a hagymát és a szeletekre vágott fokhagymákat, és 5-8 percig pirítottam őket időnként megkeverve. Alacsony lángra tettem, és hozzákevertem a paprikákat, majd kicsit pirítottam őket. Hozzáadtam a krumplit, fűszereztem, megkevertem és hozzáöntöttem a vizet. Felforraltam, majd alacsony lángon, fedő alatt, 15-20 perc alatt készre főztem. A vége előtt 5 perccel hozzáadtam a vega kolbászt és a vega virslit, és ellenőriztem az ízeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr8914725085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.