a cím logikájának megfejtését a kommentekbe kérem!

őszinte leszek. időigényes. tele lesz a mosogató piszkos edényekkel. minden lisztben úszik majd. de ott a másik oldal, ami bőven üti a negatívumokat. hihetetlen gasztronómiai élmény. össze se hasonlítható a boltban kapható névrokonával. egyébként pedig nem kell hisztizni, ha közben folyamatosan takarítunk magunk után, a végére alig marad valami. nyilván nem kell minden nap raviolit enni, de időnként érdemes elkészíteni. hálás tekintetek köszönik majd meg, ha máshonnan nem is, majd a tükörből..

és egy vallomás. eredetileg tegnapra terveztem a raviolit. de elrontottam a tésztát, mivel az általam használt kisebb méretű tojásokhoz sok volt az előirányzott lisztmennyiség. kemény lett a tészta, és nem tudtam vele dolgozni. azóta szerencsére gazdagabb lettem egy jótanáccsal, miszerint a kemény tésztát nagylyukú reszelőn lereszelve, majd az így kapott tésztabigyókat kifőzve zseniális köretet kaphatunk a gombapörkölthöz.
tehát először kevesebb lisztet kell használni, és a végén beállítani a kellő mennyiséget.

spenótos-aszalt paradicsomos ricottával töltött ravioli zsályás vajjal





hozzávalók
:
(kb 42 db)

400 g liszt
4 tojás


(elvileg ez a "szabály": 100 g liszthez 1 tojás. de a tojás nagysága befolyásoló tényező. tessék figyelni!)

1 doboz ricotta
1-2 gerezd fokhagyma
két nagy marék spenót
1 nagy marék szárított paradicsom
frissen reszelt citromhéj (ezt ne hagyd ki!!)
reszelt parmezán (ezt ki lehet)

frissen őrölt bors
lehelletnyi frissen reszelt szerecsendió
kis darab vaj

1 marék zsálya
1 nagyobb darabka vaj

a tojásokból és a lisztből egy kis só hozzáadásával ruganyos tésztát gyúrtam. folpakba csomagolva betettem a hűtőbe.





a spenótot jól megmostam, lecsöpögtettem, és csíkokra vágtam. egy kevés vajon néhány pillanatig pirítottam az apróra vágott fokhagymát, majd rádobtam a spenótleveleket. sóztam, borsoztam. amint összeestek, levettem a tűzről és leszűrtem róla a felesleges nedvességet. egy tányérban összekevertem a ricottát, a spenótot, a kis darabokra vágott szárított paradicsomot, sóztam, borsoztam, szerecsendióval és reszelt citromhéjjal ízesítettem. hozzákevertem egy kevés reszelt parmezánt, és félretettem.





a tésztagolyót 4 részre osztottam, s míg az elsővel dolgoztam, a maradékot vizes konyharuhával letakart tálban pihentettem (hogy ne száradjon ki). először a tésztagép 7-es fokozatán tekertem át, majd az 5-ösön, s végül a 3-ason. lisztezett felületre raktam.

innentől két lehetőségünk van. nekem van ravioli-készítőm, ezért ezzel dolgoztam (1. pont). ha neked nincs, járj el a 2. pontban leírtak szerint.

1. a ravioli-készítő sima oldalával köröket szúrtam ki a tésztából. egy kört beletettem, a szélét lekentem vízzel, és egy kevés ricottás keveréket tettem a közepébe. jól összenyomtam, és sütőpapírra tettem.

2. a tésztacsík közepére, egymástól 5-5 cm-re rakj kiskanálnyi pöttyöket. kend le vízzel a kupacok körül. fektess egy hasonló méretű tésztalapot az elsőre, és jól nyomkodd össze ott, ahol bevizezted. késsel, vagy hullámos szélű tésztavágóval vágd formára a raviolikat.

miután feldolgoztam majdnem az összes tésztát (a nem felhasznált szélekkel, ha túl lisztesek, már nem lehet dolgozni), bő, forró sós vízben 3-4 perc alatt készre főztem őket.
egy felhevített serpenyőbe raktam a vajat és a zsályaleveleket. addig sütöttem, míg a zsályalevelek ropogósra nem sültek, de a vaj még nem barnult meg. beleforgattam az azonnali evésre szánt lecsepegtetett raviolikat, a maradékra pedig olívaolajat locsoltam.


Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr883554061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2010.08.05. 13:51:00

Élmény! Amit azzal tetéztem, hogy a tegnap készített házi ricotta, és kerti zsálya került bele, utána egy fini capiccino zárta a sort. Köszönjük! Kriszta

vegasztromania 2010.08.05. 13:51:00

nekem annyira kemény lett először, hogy nem tudtam kinyújtani. de nem fogom elrontani többet :)

Judit 2010.08.05. 13:51:00

Mily érdekes, én is vettem a Lidlben ilyen kütyüt, 2 napja próbáltam ki, és az én tésztám is kemény lett. Ettől függetlenül megcsináltam (sonkás töltelékkel).Azontúl hogy megfőve is kissé kemény lett, nagyon fincsi volt, nem maradt belőle. Egyébként tényleg van vele pepecselés. :)

vegasztromania 2010.08.05. 13:51:00

na ne mondd, h nem látszik rajta.. lettek egész szép darabok is :D

Mindennapi Manna 2010.08.05. 13:51:00

az első kép alapján azt hittem, nem használtad a készüléket:))Aztán megyugodtam

vegasztromania 2010.08.05. 13:51:00

konyhatündér, :)

aki mindezt megeszi, :D:D

aki mindezt megeszi 2010.08.05. 13:51:00

42

Konyhatündér 2010.08.05. 13:51:00

Nyamm, nyamm, egyetértek.
Nemrég vettem én is ilyen raviolikészítőt, még csak levelestészta-táskákat készítettem velük, de hamarosan a tészta is sorra kerül (amint odaférek rendesen a konyhapulthoz, hehe)