avagy az ellentétek és a függőleges főzés

régebben nem értettem, hogy élhetnek egymás mellett az ellentétek (főként bennem). most viszont már kezdem kapisgálni, hogy csakis egymás mellett élhetnek, mint az érem két oldala. egyik nélkül nincs a másik, és annak igazából örülni kell, ha ezek az ellentét-párok bennünk is megvannak. egyszerre.

a lekvárfőzés hozta ismét felszínre ezeket a gondolatokat.. mert én egyrészt olyan nő vagyok, aki cipő-, és táskamániás, akinek fontos a külsőség, aki imád olasz és francia delikáteszekben vásárolni, akinek egyik kedvenc időtöltése délelőtt egy kávézó teraszán, vagy este egy szórakozóhelyen üldögélni, beszélgetni, aki szeret az andrássyn sétálni, és élvezi a nagyváros nyüzsgését.. másrészt szeret elvonulni az isten háta mögé, szeret egy szál lenvászon tunikában mezítláb közlekedni, és nem azzal foglalkozni, hogy kiszedte-e a szemöldökét. és egyelőre így szeretem. a két végletet élem meg, nem átmenetet választok.

szóval a lekvárfőzés. lekvárt főzni a nyugodt, "toszkánábanakarokélni" énem szeret (írói túlzás - most csináltam másodjára), ezért kicsit furcsa volt, hogy mégis a másik tette.. ez természetesen nem von le az értékéből (nagyon finom lett!), csak érdekes élmény volt.
mindig izgalmas kitalálni, hogy az éppen aktuális állapotunknak, és hangulatunknak melyik étel felel meg, és azt megfőzni. . ezért nem tudnék szakács lenni, és ezért nem vagyok tipikus háziasszony. hamvas béla jut eszembe erről, és a függőleges, analógiás gondolkodás. ha valaki (g)asztrológus módjára elemezné a napi főztömet, elég jó kis jellemrajzot rittyenthetne belőle. :)
nana vagyok, gasztromániás és függőlegesen főzök.

a filozófiai gondolatokkal átitatott eperlekvár




hozzávalók:

1 1/2 kg eper
20 dkg cukor (ez abszolút ízlés kérdése)
zselésítő (haas - 1 1/2 kg gyümölcshöz)




az üvegeket jól elmostam, majd egy nagy fazékban lassú tűzön kifőztem őket a fedelükkel együtt. utána konyharuhára tettem őket, és hagytam megszáradni.

az epret jó alaposan megmostam, kicsumáztam, és mindegyiket négyfelé vágtam, majd
egy nagy lábosban feltettem főni. alapvetően natúr szerettem volna elkészíteni, de miután túl folyósnak találtam, inkább tettem hozzá zselésítőt (ez most nálam kb 1 óra után következett be, egyébként a zselésítő hátán található leírás szerint érdemes eljárni). kb 5 perc múlva hozzáadtam a cukrot, elkevertem, majd további 5 percig főztem. az üvegek aljába tettem 1-1 kanál lekvárt, majd mindegyiket teletöltöttem. rácsavartam a tetejüket, s 10 percre fejjel lefelé fordítva pihentettem. ezután takarókkal jól körbebugyoláltam a lekvárokat, és másnap feltettem őket a polcra.

további eperlekvár tippeket olvashattok renátánál és duendénél.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr13553982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegasztromania 2009.06.10. 11:53:00

gasztromami, tetszik ez a megközelítés :)

raindrop, köszi!

Raindrop 2009.06.10. 11:53:00

Ahogy olvastalak, beleképzeltem magam a Toscana-i tájba, a rengeteg illatba, és egy házba, aminek benéztem az ablakán, és ott kavargatod a lekvárt. Gyönyörű képek, igazi hangulat!

Legyél te is konyhatündér! 2009.06.10. 11:53:00

Ezért is érdekes amit írsz, mert a lekvárfőzéskor üvegbe zárod az akkori érzéseidet, énedet is, amikor készült. Mikor eszed majd a lekvárt, talán újra előjönnek...Szóval a lekvár is ellentétes: amikor főzöd a jövőre gondolsz, amikor eszed a múltra :-)

vegasztromania 2009.06.10. 11:53:00

tudtam, h te érteni fogod :)

duende 2009.06.10. 11:53:00

Megszületett! :)
És milyen gyönyörű! :)

Önmagadról írottjaidhoz: detto. Én is írhattam volna... :)))

Nagyon szépek a képek.... nagyon.

Éljen Toscana! :)