hét elején nagyimnál voltam, és többek között hoztam ribizlit, málnát, és meggyet. azon túl, hogy mindhármat imádom magában is, szerettem volna valamit alkotni belőlük. mivel ebben a melegben nem fogom bekapcsolni a sütőt, másrészt nem is nagyon szeretek süteményt sütni, a…

szerdán a ház ura legénybúcsúra volt hivatalos, én pedig otthont adtam egy csajok körében ünnepelt születésnapnak.a vacsora természetesen az én "feladatom" volt, és ebből az alkalomból egy már régóta vágyott indiai ételt főztem. egyszerűsítettem a dolgon, eleve őrölt…

általában előre kitalálom, mit főzzek, szinte vágyakozom az után az étel után. néha azonban előfordul, hogy csak a gyomrom mordul, és halvány levendula-lila gőzöm sincs arról, hogy mit egyek. pont egy ilyen történetbe futottam bele múlt kedden. aztán maradékok után kutatva a…

sok egyéb és igazán nem elhanyagolható dolog mellett azt szeretem kedvenc falumban, hogy ha pont elfogyott a "hzsmgawqvé" (ide tetszőleges konyhai hozzávaló neve behelyettesíthető), akkor nem feltétlenül kell lebicajoznom 3 km-t a boltba, hanem csak átugrom a szomszédhoz kis csuporral,…

vegasztromania 2008. június 24.

vega-saslik

gasztronómiával, sörrel, és meccsekkel tarkított, jól megérdemelt pihenőhetet tartottunk kedvenc parasztházunkban. első este grilleztünk volna, de ez meghiúsult azon egyszerű oknál fogva, hogy otthon hagytam a kulcsot.. még sosem fordult elő velem, és elég rosszul érintett 175 km…