úgy döntöttem, nem próbálok kipréselni magamból egy jó receptet csak azért, hogy végre én is indulhassak a vkf vii. fordulóján. majd a viii.-on!
bárhogy törtem a fejem, csak ahhoz az olaszországi nyaraláshoz jutottam vissza, ahol a nektarinba beleszerettem. ott terry révén sok finomságot megismertem, de majdnem mindegyik annyira egyszerű (és a maga egyszerűségében tökéletes), hogy nem versenyképesek.

ennek ellenére leírom őket, hogy legalább ennyivel részt vegyek a fordulón!
a másik ok, ami miatt nem töröm magam annyira, hogy az idei nyaralás nekem még csak most jön, jövő héttől tudok új élményeket begyűjteni.

a már említett nektarin-szerelmemen kívül azon a 6 évvel ezelőtti nyáron ettem először igazi caprese-t, és jöttem rá, hogy igazán jó alapanyagokból kell dolgozni, és akkor a legegyszerűbb étel lesz a legtökéletesebb. ízletes paradicsom, buffala mozzarella, friss bazsalikom, jófajta olívaolaj. és kész!

azon a nyaraláson ismerkedtem meg a ricottával is, a maceratai ház aljában vettük egy negozio-ban az azóta is abszolúte kedvencként megmaradó nagyszemű, fekete, édesköménnyel ízesített (nemtudommiazigazineve) olajbogyóval együtt. egy falat ricotta - egy olajbogyó, ez maga a paradicsom!

és jöjjön a szentségtörés! a lehelletvékonyra szelt pármai sonka sárgadinnyével! amióta vega vagyok, nem ettem ugyan, de ez az egyetlen, amit valószínűleg nem hagynék ki, ha közelébe kerülnék! bár az is meglehet, hogy már nem tudnék enni, akkor majd az íz emléke csiklandozza az ízlelőbimbóimat.

ezek voltak a legmeghatározóbb ízélmények, amelyek egy nyaraláshoz köthetők, fényképeim nincsenek róluk, recept meg minek?
(azért hagytam a tarsolyomban még mást, későbbi időkre!)

a többieknek sok sikert!

2 komment

Címkék: bla vkf

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr93553803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegasztromania 2007.08.03. 09:43:00

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

Morzsóka 2007.08.03. 09:43:00

Köszönöm a kedves hozzászólásaidat! :-)
süti beállítások módosítása