Na nem a főzés körülményei, hangulata volt olaszos, hanem az ízvilág lett az. A lencse tavaly januárban indonéz curry formájában került az asztalra, de mivel sok minden megváltozott azóta, új energiákra, új ízekre vágytam. Bejött. Azzal a lendülettel, amelyikkel elengedtem a…

Az úgy volt, hogy nagyon rég nem írtam a blogra. Írtam viszont a facebookra, és most is az a fő kommunikálós területem (csak szólok). Mert bármi van, telefon elővesz, fotó kattint, pár sor leír, infó megoszt. Gyors és kényelmes, és segíti az őrült és telített életemben a…

Ritkán járok a Mom Biopiacra, mert messzebb van, és eddig a pillanatig mindenféle prekoncepcióim voltak - annak ellenére, hogy voltam már ott. De felfedeztem két olyan helyet, ahová érdemes visszajárni szombatonként (több is van, de nekem most ez a kettő lett a szívem csücske). Ők…

Hatalmas tévedés, hogy egy vegetáriánus nem tud hülyeségeket enni, egészségtelenül étkezni és az is, hogy nem tud felesleges kilókat testének különböző részein tárolni. Nálam december 31-én betelt a pohár. Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, és ez sem az, puszta…

vegasztromania 2013. március 26.

a kenyerek kenyere

nagy-nagy kedvencem sarah, a my new roots írója. szeretem a stílusát, szeretem azt, amit közvetít, szeretem, hogy vega és szeretem, hogy koppenhágában él (imádom azt a várost). és amikor azt hiszem, hogy már nem lehet fokozni a dolgot, akkor kiderül, hogy lehet (szóval többé nem…