Gyerekkoromban konkrétan utáltam a töltött káposztát, de ugye innen szép nyerni. A vicces az, hogy már vegaként kezdtem újra vágyni rá. Viszont olyan tölteléket sikerült kikísérleteznem, ami tökéletes ízélményt nyújt - a mindenevőknek is. 

Vega töltött káposzta

img_1133.JPG

 

Hozzávalók:

A töltelékhez:

16 savanyú káposzta levél
2 ek növényi olaj
1 1/2 hagyma apróra vágva
3 + 1 fokhagyma apróra vágva
250 g gomba apróra vágva
75 g főtt gesztenye apróra vágva
75 g dió ledarálva
1 ek vega zsír (opcionális)
1/2 rúd vega füstölt kolbász apróra vágva (vagy 1 tk füstölt paprika)
2 csésze főtt rizs
50 g sajt lereszelve (növényi, vagy edami)
3 tojás

frissen őrölt bors
1 kk oregánó
1 kk cayenne bors
1 ek piros paprika

A káposztás alaphoz:

2 ek növényi olaj
1 1/2 hagyma apróra vágva
3 fokhagyma apróra vágva
1 1/2 ek piros paprika
2-3 babérlevél
1 kg savanyú káposzta

Elkészítés:

Egy serpenyőben felhevítettem az olajat, majd hozzáadtam a hagymát és a 3 gerezd fokhagymát. Kb. 5 percig sütöttem, főztem, figyelve, hogy meg ne égjen. Ezután hozzáadtam a gombát és 8-10 percig sütöttem. Sóztam, borsoztam, és oregánóval ízesítettem. Lehúztam a tűzről, és hozzákevertem a gesztenyét, a diót, a vega zsírt, a rizst, a sajtot, a 3 tojást, a paprikát és a cayenne borsot és a maradék 1 gerezd fokhagymát. 16 halmot/golyót csináltam belőle.

img_1144.JPG


A káposztás alaphoz felhevítettem az olajat egy vastag aljú lábosban, majd hozzáadtam a hagymát és a fokhagymát. 5 percig pirítottam, majd rászórtam a pirospaprikát, pirítottam pár percig, majd felöntöttem 1 1/2 dl vízzel, és lefedve hagytam főni.

Közben a káposztalevelek vastag torzsáját levágtam, és egyenként magam elé terítettem. Mindegyikre rátettem 1 adag tölteléket, feltekertem, és bedugdostam a két végét. 

img_1127.JPG


A hagymás-paprikás alapra rátettem a savanyú káposzta háromnegyedét, a babérleveleket, majd szorosan rárétegeztem két sorban a töltött káposztákat, és arra tettem a maradék káposztát. Ráöntöttem 2 1/2 dl vizet, lefedtem, és alacsony lángon, magára hagyva 1 1/2 óráig hagytam főni.

Tejföllel/növényi joghurttal és rozskenyérrel tálaltam.

 

Elkezdődött az egyik kedvenc időszakom, a gangokról orromba szálló, inspirációs, "vasárnapi ebéd" illatok korszaka. Illatok, kajaszagok tekintetében még mindig mindenevő vagyok, imádom a fokhagymás sült hús illatát, az agyam bármikor megkívánja a rántott húst, és egy másodperces néma csenddel, lehunyt szemmel, mély lélegzetvétellel adózok a hentes üzletekből az arcomba vágódó véres hurka és kolbász bukéja által felidézett múltamnak. 

És bár gyerekként is nagyjából vega voltam, azért a szín-szín-színhúsokat és a felismerhetetlenné darált húsokból készült ételeket szerettem. És nálunk elég sokszor volt terítéken paradicsomos húsgombóc, hurka, illetve bolognai szósz. Mégis sok-sok évet kellett várnom arra, hogy elkészítsem ez utóbbi nagy kedvenc vega, sőt vegán változatát. Az elmúlt másfél évben viszont gyakran kerül az asztalra, igazi jolly joker. Az kezdeti recept Jamie Oliveré, ezt alakítgatom folyamatosan.

 

Vegán lencsés bolognai spagetti

 

img_6341.JPG

 

Hozzávalók:

olívaolaj
1 hagyma apróra vágva
2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 sárgarépa lereszelve
1 zellerszár apróra vágva
1-2 ág friss rozmaring
1-2 ág friss kakukkfű
1 tk szárított oregánó
1-2 babérlevél
125 g gomba apró kockákra vágva
100 ml száraz vörös bor
1/3 csésze (80 ml) lencse megfőzve (beluga, vagy puy, de lencsekonzervet is használhatunk)
400 g-os hámozott paradicsom konzerv
200 ml paradicsom passata
1 csomag petrezselyem felaprítva

vegán parmezán
500 g spagetti megfőzve

Elkészítés:

Egy serpenyőben hevítsük fel az olívaolajat, majd adjuk hozzá a zöldségeket, a rozmaring ágat, a kakukkfű ágat és a babérlevelet. Sűrűn megkeverve süssük, majd pároljuk 15-20 percig. Adjuk hozzá a gombát és a bort, sózzuk,borsozzuk, oregánóval fűszerezzük,majd pároljuk pár percig. Adjuk hozzá a lencsét, a paradicsomot, a passatát és egy kevés vizet. Forraljuk fel, majd alacsony lángon, fedő alatt pároljuk 20-25 percig. A végén keverjük hozzá a petrezselymet és ha szükséges, a tészta főzővizével lágyítsuk a szószt. Főtt spagettivel összekeverve, vegán parmezánnal tálaljuk. Jól illik hozzá a zöld, kevert saláta citrommal, vagy balzsamecettel.

Megjegyzés: A szószból valószínűleg maradni fog. Hűtőben pár napig eláll, felmelegítve is jó, de tésztát mindig frissen főzzünk hozzá.


Február elején, szülinapom alkalmából pár napra kikapcsoltam magam Pestből. Második kedvenc vidékemen, Pécs környékén töltöttem 3 napot, zenben és nyugalomban (házigazdáim erre valószínűleg mást mondanának három gyerekük energiája miatt, én mégis így éltem meg). Akkortájt még tanulási fázisban voltam a január elején megállapított érzékenységeimmel és a diétájával kapcsolatban, ezért volt bennem egy kérdőjel, hogy mit tudok majd enni. De az a helyzet, hogy ismét rádöbbentem, hogy hozzáállás kérdése az egész, és bár kicsit többet kell tervezni, minden megoldható. Első estémen a hosszúhetényi Almalomb étteremben gersli kását ettem sárgarépával és lenmaggal, vasárnap délelőtt pedig nagy kedvenc helyemen, a pécsi Reggeliben búcsúztam Buddha tállal és természetesen kávéval. A keretek között pedig otthon főztünk közös kedvencünk, Hugh Fearnley-Whittingstall egyik szakácskönyvéből. 

Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó

img_6102.JPG


Hozzávalók:

(4 fő részére)

2 közepes padlizsán (kb. 700 g) megtisztítva (a héja marad)
4 ek olívaolaj
1 fahéjrúd
350 g koktélparadicsom félbevágva
1/2 - 1 kk szárított chilipehely
400 g csicseriborsó konzerv átöblítve, lecsepegtetve
2 gerezd fokhagyma felaprítva
1 citrom lereszelt héja
1 marék menta- és bazsalikomlevél apróra tépkedve
só, frissen őrölt bors

A sütőt előmelegítettük 200°C-ra. A padlizsánt 2 cm-es kockákra vágtuk. Egy nagy sütőtálban 5-10 percig hevítjük az olajat a sütőben (ez azért jó, mert így nem szív annyi olajat magába a padlizsán, amit egyébként szokott). Óvatosan beletettük a padlizsánkockákat, majd megsóztuk, borsot tekertünk rá, hozzáadtuk a fahéjrudat és összekevertük. 30 percig sütöttük, félidőben megforgatva a padlizsánokat. Az idő leteltével hozzákevertük a paradicsomokat és a chilipelyhet is, majd 20 percig sütöttük. Hozzákevertük a csicseriborsót és a fokhagymát, és 10 percig sütöttük. Ezután kivettük a sütőből, hozzákevertük a citrom héját és 15 percig pihentettük. Hozzákevertük a zöldfűszereket, és melegen tálaltuk. Kókuszjoghurttal isteni, köretként pedig adhatunk hozzá rizst és/vagy pitát és kevert zöldsalátát (de ezek nélkül is isteni). 

Tipp: Ha véletlenül marad belőle, kevés vízzel (esetleg tahinivel) összeturmixolva pirítósra kenhető humusz-variációt kapunk.

Na nem a főzés körülményei, hangulata volt olaszos, hanem az ízvilág lett az. A lencse tavaly januárban indonéz curry formájában került az asztalra, de mivel sok minden megváltozott azóta, új energiákra, új ízekre vágytam. Bejött. Azzal a lendülettel, amelyikkel elengedtem a tavalyi évet, válogattam össze az egytálétel komponenseit. Lazán, de magabiztosan, szeretettel. Ahogy a 2016-os évet is megélem majd. Feltételezem, hogy ma már mindenki lencsézett, sebaj, a recept más napokon és jövőre is megállja a helyét! ;)

Lencse olaszos hangulatban

lencse.jpg

Hozzávalók
6-8 adag
(1 csésze = 250 ml)

1 csésze lencse és 1 csésze puy lencse egy éjszakára beáztatva
2-3 ek olívaolaj
2 lila hagyma kockákra vágva
3-4 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 sárga kaliforniai paprika
1 közepes édesburgonya meghámozva, kockákra vágva
1 cukkini kockákra vágva
700 ml paradicsom passata
100 ml száraz fehér bor (opcionális)
oregánó
2 csokor petrezselyem apróra vágva

frissen őrölt bors
(fűszerekben lehet még menőzni, nekem ez most pont jó volt így)

Az olívaolajon kb 5 percig sütöttem a lila hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadtam a paprikát és 2 percig sütöttem. Hozzáadtam az édesburgonyát, átforgattam, majd felöntöttem egy kevés vízzel. Sóztam, borsoztam, és fedő alatt 10 percig pároltam. Közben a lencséket 5 perc alatt megfőztem sós vízben. Leszűrtem, félretettem.
A zöldséges keverékhez hozzáadtam a cukkinit, a paradicsom passatát, és a bort (vagy egy kevés vizet), az oregánót, majd 6-7 percig főztem. A végén hozzákevertem a petrezselymet.

(Zenei aláfestés: Tove Lo)

 

 

Az úgy volt, hogy nagyon rég nem írtam a blogra. Írtam viszont a facebookra, és most is az a fő kommunikálós területem (csak szólok). Mert bármi van, telefon elővesz, fotó kattint, pár sor leír, infó megoszt. Gyors és kényelmes, és segíti az őrült és telített életemben a Veletek való kapcsolatot és a missziót. De hiányzik a blog, és úgy érzem, hogy a gyors kisszínes mellett igényem van a lassabb, terjedelmesebb formára is, így megpróbálom visszacsepegtetni az életembe. És a Tiétekbe is. A hétvégén megfőzött átvariált bableves tökéletes alany erre, mert annyira jól sikerült, hogy mindenképpen szeretném megosztani.

Az úgy volt, hogy múlt héten két ételre kívántam rá : egy kapros-fokhagymás-juhtúrós rakott krumplira (ez is isteni lett!) és egy jó tartalmas vegyes zöldséglevesre. Nagyjából be is vásároltam hozzájuk, de aztán jött a piac. És a piac mindent megkavar (mondjuk az a dolga). Mert kedvenc dabasi árusaimnál megláttam a tarka babot, és ott, abban a pillanatban elvesztem. De a fejemben egy gyors algoritmus lebonyolítása után megszületett a metamorfózis: a füstös brokkolis bableves gondolata. Hazamentem (addigra a recept a fejemben volt), és nekiláttam.

Füstös brokkolis bableves

bableves_1.jpg

Hozzávalók:

250 g tarka bab (ezt nem kellett beáztatni, csak addig, amíg a zöldségeket megpucoltam)
2-3 babérlevél
1 ek olívaolaj
1 tk füstölt paprika
1-2 lila sárgarépa (teljesen jól működik a sárga sárgarépával is, de ezt is megláttam, és muszáj volt beletennem) karikákra vágva
1/2 kis zeller kockákra vágva
1 kis fej brokkoli rózsáira szedve
1-2 gerezd fokhagyma apróra vágva
1/2 húsos zöld paprika csíkokra vágva
1/2 húsos erős zöld paprika csíkokra vágva
só, bors
250 ml paradicsom passata (ezt meg a hűtőben láttam meg, maradt egy tésztából. hirtelen ötlet volt, de megadta a lelkét, savanyúságát a levesnek)
1 csokor petrezselyem apróra vágva
tejföl, vagy sűrű joghurt a tálaláshoz

bableves_hozzavalok.jpg

Az úgy van, hogy mivel nem tudtam, hogy ennek a babnak mennyi a főzési ideje, külön főztem meg sóval, borssal, babérlevéllel (ennél a babnál 1 óra volt). Közben egy magas falú serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, és rádobtam a zöldségeket, fokhagymát. Átpirítottam őket, majd hozzákevertem a füstölt paprikát, sóztam, borsoztam. További 2-3 percig pirítottam, majd felöntöttem 500 ml vízzel (vagy zöldségalaplével, ha van otthon). Fedő alatt, alacsony lángon 10 percig főztem őket. Miután a bab megfőtt, hozzákevertem a paradicsom passatával és a petrezselyemmel együtt. Tejföllel és diós tönkölykenyérrel tálaltam.

Az úgy lesz, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy újra itt.

 

süti beállítások módosítása