Nanushka, azaz Sándor Szandra divattervező neve mindenki számára ismerős. Kollekciói világszerte kaphatóak, időtálló, a funkcionalitást előtérbe helyező ruháit világsztárok is viselik. A Vár aljában található Nanushka-showroom barátságos terében beszélgettünk.




 
Mióta vagy vegetáriánus?
 
5 éve.
 
És miért lettél az?
 
Lelki és szellemi változásokhoz kapcsolódik. Megismerkedtem azzal az elvvel, hogy az embernek nincs szüksége húsra és lehet enélkülis élni . Belegondoltam abba, hogy ha nekünk kéne megölni az állatot, akkor mennyien ennének húst. Biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebben.
 
Erről olvastál, hogy nem kell hús a szervezetnek? Mert a téma körülsok vita van..
 
Igen, tudom. Valamennyire a tudományos része is érdekel, de nem gondolom, hogy bármit kibillentene bennem, merthogy 5 éve vega vagyok. Emellett nagyon sok vega családot ismerek, akik élnek és virulnak. Mindenre lehet pro-t és kontrát mondani.
 
Most úgy állsz hozzá, hogy életed végéig vega maradsz, vagy azért nyitva hagyod?
 
Folyamatosan próbálom magam figyelni, hogy semmi ne erőltetésből, vagy elfojtásból jöjjön. Mostanában például, ha megkívánom a halat, akkor eszem. Óvakodom a szélsőséges, dogmatikus hozzáállástól. Sokszor nagyon magabiztosan tudjuk azt állítani, hogy „én ezt tudom, én ezt uralom”, de egy idő után finoman be lehet csúszni olyan területekre, ahol már nem tudjuk, hogy mi van. Hogy tényleg azért vagyok vega, mert tiszta szívből azt gondolom, vagy már csak megszokás. Szerintem az embernek minden nagy változásnál, vagy elhatározásnál – persze az elhatározásnál lényeges, hogy miből táplálkozik és mi a szándék –, fontos mindig újra megvizsgálni, újra megkérdőjelezni, hogy miért csinálja. És akár belemenni abba, hogy akkor eszem, ha megkívánok valamit. Rudolf Steinernek van egy idézete, hogy jobb egy sonkás szendvics, mint egy sonkás szendvics álma..
 
Mi tudjuk, de nem biztos, hogy mindenki, hogy Rudolf Steiner is vegetáriánus volt. Egyik pillanatról a másikra raktad le a húst, vagy ez egy folyamat volt?
 
Egyik pillanatról a másikra. Nagyon természetes volt. Megláttam, ráláttam, és egyáltalán nem volt nehéz. Bár a jelenlegi 5 évelőtt volt már nekem vega időszakom.. Ez egy érdekes, de nagyon nehéz időszak volt az életemben. Aztán kicsit fura lelkiállapotba kerültem, úgy éreztem, hogy ha nem eszem húst, az túlságosan megnyit, és erre nem vagyok felkészülve. Akkor eldöntöttem, hogy elföldelem, vagyis onnantól egy darabig ettem húst.
 
A mindenevő korszakodban mennyi húst ettél? Húst hússal, vagy szolidabban?
 
Nagyon szerettem a húst. Mindenféle húst ettem, a csirkelábtól kezdve a csirkenyakon és szíven át.. Apukám vidéken nőtt fel, és én is ebben nőttem fel. Emlékszem, amikor adták a szívet.. Kicsit morbid, de persze egy gyerek máshogy éli meg.
 
A családod hogy viseli, hogy vega vagy?
 
Idegesíti őket nagyon. Persze elfogadják.. Apukám például, ha csinál lecsót (tudja, hogy imádom), akkor nekem csinál vega változatot, és más kanállal is keveri. Nagyon aranyos, mert egyrészt megtesz mindent, ugyanakkor állandóan heccel, hogy „na, nem kérsz a pörköltből?”. A családunk eléggé kajaközpontú és én is imádok enni, de nagyon imádom az ínyenc dolgokat is, és mindenféle nemzetek konyháját. Annak nagyon örülnek, hogy néha eszem halat.
 
És attól nem féltenek, hogy egészségügyi problémád lesz tőle?
 
Nem annyira. Apukám orvos és néha mondogatja, de látják, hogy jólvagyok.


fotó: Perlaki Márton
 
A párod eszik húst?
 
Igen. Nagy húsevő. Azt mondja, hogy Neki nagyon tetszik ez a vega dolog, és a gyerekeit vegának nevelné, de Ő túlságosan szereti a húst.
 
És Te? Vegának nevelnéd a gyerekeidet?
 
Húú, ez nehéz.. Nem szeretnék semmit ráerőltetni a gyerekemre. De valószínűleg először biztos nem adnék Neki húst. Ha nagyon akar enni, akkor szerintem nem fogok kiborulni, hogy eszik. Az ismerősi körömben van egy négygyerekes család, mindenkit vegának neveltek, az utolsó gyerekük viszont nagy húsevő.
 
Biztos kompenzálja a családot.. (nevetünk)
 
Adnak Neki húst, mert látszik, hogy szüksége van rá. Szerintem nagyon fontos megfigyelni, hogy Ő milyen, és ha akar, akkor egyen húst. Legalábbis így tervezem. Aztán majd meglátjuk (nevet). Mert annyira könnyű szépen beszélni mindenről, de ha éppen benne vagy.. Sajnos tudok nagyon akaratos lenni.
 
Nem zavar, hogy a párod eszik húst?
 
Egyáltalán nem. Régebben előfordult, hogy főztem neki húst, de mivel sokat dolgozom, nem főzök minden nap, nem kell figyelnem arra, hogy kétfélét csináljak.
 
Ha főzöl, miket főzöl?
 
Például van egy kuszkusz saláta; ha megyünk valahova, akkor tőlem mindig azt kérik. 250 g kuszkuszra forró vizet öntök, pár percig hagyom, aztán öntök hozzá olajat, ráfacsarom 4 citrom levét, rákockázok 4 paradicsomot, és rakok bele olívabogyót, fetasajtot, lila hagymát, és mazsolát. Ettől kicsit arabos lesz.
 
Úgy látom, Te a főzésben is a kreatív vonalat képviseled..
 
Nagyon szeretem az érdekes ízeket, és imádom a sósat és az édeset együtt. De a nagyon forradalmi ízeket, mint például a levendulafagyi, nem szeretem, van egy határom. Imádom a thai és a japán konyhát. Egy japán lánnyal laktam kint Londonban, ő tanított meg szusit és mindenféle japán ételeket csinálni. Vanegy nagyon különleges japán specialitás, a natto. Rohasztott bab, tulajdonképpen romlásnak indult, ettől nagyon erős szaga van és nyúlós. Nagyon megszerettem. Mondták, hogy ez nagyon fura, mert nagyon sokan még a japánok közül sem szeretik. Az egyik barátnőmmel elmentünk itthon egy japán étterembe, és a séf kijött, hogy ki rendelt natto-t Budapesten (nevet). Megnézett magának, mert ez nagyon ritka.
 
Sokat dolgozol. Hogyan oldod meg a napi étkezéseidet? Reggelizel?
 
A szüleim itt laknak ebben a házban, anyukám szokott reggelit csinálni. Ebédre pedig rendelek magamnak. Sokáig a Nemsütiből rendeltem, nagyonízlett, de mivel szeretek kipróbálni több mindent, mostanában a Valhalla food-tól szoktam.
 
Figyelsz arra, hogy egészségesen egyél?
 
Időszakaim vannak. Van, amikor nagyon érdekel, akkor nagyon odafigyelek, de van, hogy nem. Eléggé szélsőséges vagyok.
 
Tojást, tejterméket eszel? Vagy vegán időszakaid is vannak?
 
Nem, tudatosan nincsenek. Annyi van, hogy mintha észrevettem volna, hogy nem tesz annyira jót a tejtermék. De a sajtot nem tudom lerakni, mert anélkül úgy érezném, hogy nem ettem semmit.
 
Hol vásárolsz?
 
Attól függ. Sima közértekben, időnként a Fény utcai piacon, néha a Culinaris-ban, de az nagyon drága. Emellett a munka mellett esélyem sincs rá, hogy nyugodtan el tudjak járni piacra, hogy megfontoljam, mit vegyek, pedig vágynék rá.
 
Budapesten van olyan étterem, ahová szívesen jársz?
 
Ha szusi, akkor nagyon szeretem a Kyoto-t, vagy a Sushi Sei-t a Kolosy téren. Nagyon szeretem az indiai konyhát, azt a Maharaja-ban a Rózsa utcában, az Indigo-ban, vagy a Shalimarban szoktam enni. A legjobb thai hely Budapesten a Kis Parázs a Kazinczy utcában, és a nagyobb változata a Jókai utcában. Imádom az olasz konyhát – mondjuk mindegyiket imádom (nevet) -, de azt, ami igazi olasz, al dente tésztával. Itthon a Pomo D'Oro-ba szoktam járni. Úú, és van még egy kedvenc helyem, egy kínai étterem a Mimóza utca és a Hungária körút sarkán. Ott az az izgalmas, hogy magadnak főzöl. Kiválasztod a vitrinből, amit szeretnél – van például édeskrumpli, fafülgomba, shiitake gomba, gesztenye, fura kínai zöldségek. Aztán kihoznak egy csípős vagy egy nem csípős alaplevet, alágyújtanak, a lobogó levesbe beledobálod azokat a dolgokat, amiket kiválasztottál, és megfőzöd. Kapsz egy különleges, pikáns mogyorós-élesztős szószt, és abba mártogatod. A szószt vagy szereted, vagy utálod.. Én persze imádom (nevet), megveszek érte.


fotó: nanushka archív
 
A külföldi utazásaid során látsz különbséget felszereltség,hozzáállás szintjén?
 
Persze! Például Londonban és New Yorkban is vega Kánaán van. Minden étterem fel van készülve a vegákra, az étlapon vannak vegetáriánus ételek és egyből tudnak valamit ajánlani. A szupermarketekben is van külön jól felszerelt vega rész.
 
Szerinted hogyan tudna ez itthon is változni?
 
Úgy látom, hogy ennek itthon pénzügyi akadályai vannak. Külföldön iszonyú bőség van, ami persze pazarlással is együtt jár. New Yorkban a közértekben folyamatosan friss dolgokat lehet kapni, mindenből van választék. Állítólag nagyon ki van számolva, de ebben nem vagyok biztos..
 
Egy dolog az anyagi része, de arra nem foghatjuk. Nem lehet, hogy a gondolkodásban, hozzáállásban is változni kéne?
 
De, az emberek nem annyira nyitottak, nem annyira elfogadóak talán.. Sokan biztos úgy gondolják, hogy erre nincs szükség, vagy nem látják az értelmét. Egyébként – bár mi sok vegát ismerünk - úgy látom, hogy sokkal több vegetáriánus van külföldön, mint itthon.
 
Lehet, hogy nem vagyunk elegen ahhoz, hogy felkészüljenek ránk egy étteremben? Bár meggyőződésem, hogy ha több vega lehetőség lenne, többen választanák a mindenevők közül is.
 
Az ismeretségi körömben is vannak olyanok akik kevesebb húst ennének. Jó lenne, ha itthon is ez irányba változnának a dolgok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr763554128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása