csütörtökön délelőtt voltam a hunyadi téri piacon szilvát és szőlőt venni. kevesen voltak és ez hangulatomnak jobban megfelelt, mint a szombati forgatag. egyik kedvenc árusomhoz is benéztem, és nagyon megörültem, mert különböző színű és formájú paradicsomokat is árult. olyannyira rákattantam, hogy hatásomra a mögöttem várakozó néni is vitt a fekete paradicsomból néhány szemet kóstolónak.




ez tulajdonképpen nem is recept, inkább hangulat. nagy igényem van az esztétikumra minden területen, így a tálalásnál is. most nem azt mondom, hogy állandóan 6féle paradicsomból kell salátát készíteni, de egy kis odafigyelés sokat számít.

az összevágott paradicsomokat megsóztam, olívaolajat locsoltam rá és bazsalikomleveleket szórtam a tetejére. ez az alap. egyéb kiegészítő lehetőség, ha adok hozzá nagyon apróra vágott fokhagymát, citromlével vagy balzsamecettel tálalom, vagy valamilyen sajttal (pl mozzarella, kéksajt, kecskesajt) egészítem ki az ízeket.





Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr623554071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emma 2010.09.18. 11:14:00

Álomszép - csak úgy, mint az összes többi fotód.
Az az almás, hallod... :)Bele vagyok szeretve!
Egyszer volt egy hasonló kísérletem a színekkel, különböző fajta krumplikból (köztük fekete, ami valójában lila) készítettem salátát. Csak akkor még nem bloggoltam, ezért nincs róla kép.

Reni 2010.09.18. 11:14:00

Gyönyörű! Imádom!
süti beállítások módosítása