vegasztromania 2010. január 25.

almafelfújt

mikor 4 éve ebbe a lakásba költöztem, az első időkben még nem volt számítógépem (tv-m se, bár az most sincs). zenét és rádiót hallgattam, valamint gőzölgő teával a kezemben néztem, ahogy a konyhapult alá beépített elöltöltős mosógépem mossa, forgatja a ruháimat. ennek a nyugalmi állapotnak ellentéteként ugyanarról a helyről az imént a sütőt bámultam és végigizgultam azt a pár percet, míg a felfújtak el nem kezdtek emelkedni. szeretnék akkora gyakorlatot szerezni (édes és sós ízvilágú ötleteimet számba véve ezzel nem lesz probléma), hogy ezt a részt átugorhassam, és akkor is be merjem vállalni, mikor vendégeket hívok..

almafelfújt




bármennyire is szokásosnak, elcsépeltnek tűnik az alma, hihetetlenül finom alapanyaga néhány édességnek. ebben a felfújtban is fantasztikusan érvényesül annak ellenére, hogy nincs sok benne. újra meg újra rádöbbenek, hogy nem érdemes elhanyagolni.

hozzávalók:
(4 formához)

2 kisebb, vagy 1 1/2 nagyobb savanykás alma
50 g liszt
45 g cukor + egy kevés a formákba (nálam most gyümölcscukor)
40 g vaj + egy kicsi a formák kikenéséhez
200 ml zsírosabb tej
2 tojás
1 löttyintésnyi calvados
vanília valamilyen formában (rúd, esszencia, vaníliás cukor stb)
egy kevés fahéj
esetleg porcukor és citromfű díszítésnek




a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (gázsütőn 4-es fokozat).
az almákat meghámoztam, magházukat kivágtam, és robotgépben pürésítettem. lefedtem (így nem barnult meg), és félreraktam.
a tojásokat szétválasztottam, a fehérjét felvertem, és félretettem.
a tejet egy lábosban elkezdtem melegíteni, miközben egy serpenyőben megolvasztottam a vajat, hozzáöntöttem a lisztet, és habverővel csomómentesre kevertem. a közben felforrósodott tejet hozzáöntöttem, és jó alaposan elkevertem. ezt egy nagy tálba öntöttem.
hozzáadtam az almapürét, a cukrot, a tojássárgáját, a calvadost, a fűszereket, összekevertem, majd 3 részletben hozzáöntöttem a felvert fehérjét, és óvatosan azt is belekevertem.
a formákat kikentem vajjal, arra cukrot öntöttem, megforgattam őket, hogy mindenhova jusson, és a felesleget kiöntöttem. ezekbe adagoltam a masszát, majd a sütőben 15 perc alatt megsütöttem őket. fontos, hogy ne nyitogassuk a sütőt, mert nem emelkednek fel, vagy összeesnek.

a sütőből egyenesen tálalni kell, és azon melegében megenni!




A bejegyzés trackback címe:

https://vegasztromania.blog.hu/api/trackback/id/tr773554032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vegasztromania 2010.01.25. 15:54:00

köszi!
nem tudom, mikor jutok el oda, h ne izguljak a felfújt miatt.. :)

Thrini 2010.01.25. 15:54:00

Ugyanígy voltam én is felfújttal, lestem a sütő üvegén keresztül.
Nagyon szépek lettek, tetszik ez az almás verzió.

A képeid is csoda szépek!! :)

Flat Cat 2010.01.25. 15:54:00

A mosógépes rész ismerős! Most már együtt nézzük a fiammal! :)
Nagyon tetszik a felfújt, megérte kivárni! :)

vegasztromania 2010.01.25. 15:54:00

köszönöm!
bb, én is eszem almát csak úgy, magában is, de ez egészen más dimenziókat nyit.. valahogy sokkal jobban érvényesül az íze, főleg vaníliával párosítva.

Beatbull 2010.01.25. 15:54:00

Nagyon szép képek! Bár hétköznap minden nap elrágcsálok 2-3 almát, igazán kedvet csináltál a képekkel és a bejegyzéssel az almához ;)

Delish 2010.01.25. 15:54:00

hu de gyonyoruek! meseszep kepek es biztos nagyon fini volt..

Bridge 2010.01.25. 15:54:00

NAgyon szép, de az általad készített felfújttal együtt. :)

vegasztromania 2010.01.25. 15:54:00

ajándékba kaptam, nem tudom. viszont mintha nyáron láttam volna a butlers-ben színes formákat.

Niki 2010.01.25. 15:54:00

annyira gyönyörű! :)
ezeket a formákat hol lehet kapni?
sehol sem találtam színes soufflé formát.
süti beállítások módosítása